Tag Archive for: párkapcsolat

Szerepegyensúly megteremtése, felelősen magadért

Az önmagunkról való gondoskodás egyik legfontosabb feladata a szerepegyensúly megteremtése, hiszen számos feladatot kell összehangolni nőként a mindennapokban úgy, hogy nehézségek helyett örömmel éljük meg azt, amit teszünk és jó szívvel tegyük azt. Az előző bejegyzésemben a ‘Szerepegyensúly hiánya, női szerepek kereszttüzében’ címmel írtam arról, hogy nőként az egyik legnagyobb kihívást az jelenti az életünkben, hogy miként tudunk megfelelni az önként, a mások és/vagy a társadalom által ránk ruházott szerepeknek.

Kevés egy nap? Hogyan teremts egyensúlyt?

Természetes, hogy időnként egy-egy élethelyzet kiemel egy adott területet az életedből és többet igényel belőled, legyen az akár egy anyasággal kapcsolatos kérdés, párkapcsolati nehézség vagy munkahelyi kihívás, azonban hosszú távon a saját jóllétünk és kiegyensúlyozottságunk érdekében fontos, hogy ne őrlődjenek fel az energiáink.

Ezeket jó, ha betartod a női szerepegyensúly érdekében:

100%-os szabály

A kesze-kusza életed, az összetorlódott feladataid csak te magad tudod az életedben rendezni, azaz ha kibillensz az egyensúlyból, akkor te tudod visszabillenteni azt. Persze a helyzet nem fekete-fehér, azaz vannak napok, amikor a gyerek nyűgösebb, és leköti az összes figyelmed és energiád, míg egy másik napon lehet, hogy egy határidős munka miatt késő estig az irodában vagy, ezzel nincs semmi gond. Azonban a cél az, hogy összességében minden terület az életedben megkapja a szükséges fókuszt és te is elégedett legyél önmagaddal.

Ehhez jól kell ismerni önmagad, tudnod kell hol vannak a határaid, mit bírsz, mik a vágyaid, miben vagy jó, mi az ami nehezen megy. Hol kell fejlesztened magad. Szükséges a munkádhoz az excel magas szintű ismerete? Iratkozz be egy excel tanfolyamra! Volt idő, amikor rendszeresen sakkoztatok a férjeddel? Kezdjétek el újra! Egy időben havonta túráztatok a gyerekekkel egy túracsapathoz csatlakozva? Fel a túrabakancsot ismét!

Légy teljesen őszinte magadhoz és ne a külvilág nyomásának akarj megfelelni. Miért csapnád be önmagad? Ha gyereket akarsz csak azért, mert már mindenki kérdezi hogy mikor jön, hiszen már 5 éve vagytok házasok a férjeddel, akkor kérdezd meg magadtól, hogy tényleg te akarod azt a gyereket vagy csak a környezet nyomásának engedelmeskedsz?

Tedd fel magadnak a kérdést!

Mi a legkedveltebb szereped, amiben a legjobban érzed magad? Mi az a feladat, amivel a legszívesebben töltöd az időt? Mi az, ami inspirál és áramlatban tart és ezáltal jó hatással van arra, hogy a kevésbé kedvelt feladatokkal is könnyen végezz? A magánélet és a munka nem választható el egymástól, hiszen rólad, mint egységes személyiségedről szól. Hogyan hat a kettő egymásra?

Jogod van teljes életet élni! Tanulj meg nemet mondani!

Egy jól megválasztott pillanatban ülj le a pároddal és mondd el neki, hogy már más a vágyad, mert változtak a körülményeid is, például a gyerek már közösségbe jár – oviba, bölcsibe – így te szeretnél visszatérni a munkába. Lehet ez bármi más amin változtatni akarsz. Az igény a sajátod, az, hogy a közös életetekbe hogyan építitek be az közös felelősség.

Legyen bakancslistád!

Tervek, vágyak, álmok – lehet ez bármi amit meg akarsz valósítani, írd le, legyen nyoma, lásd a listát. Ez a lista tartalmazzon személyes egyéni és közös párkapcsolati célokat is.

Gyakorold a jelen megélését/mindfullness.

Tudatos jelenlét, a jelen pillanatának megélése

Ez nem mindig egyszerű, azonban próbáld meg, hogy azt a tevékenységet élvezd amit éppen végzel. A férjeddel töltött idő alatt ne a másnapi bevásárló listát készítsd el fejben, amikor a gyerekkel a házit írod ne a főnöknek leadandó anyag járjon a gondolataidban.

Engedd el a tökéletességet!

Biztosan sokat hallottad már, de nem lehet elégszer ismételni – nincs a világon olyan nő, aki minden szerepében, minden feladatában tökéletesen tud helyt állni! Ne higgy a média hamis világának!

Célkitűzés!

A megfelelő célok a fejlődés eszközei: motiválnak, segítenek mozgósítani az erőforrásainkat, fejlesztik a kitartásunkat. Emellett növelik az elégedettség érzését és csökkentik a szorongást.

Kerüld a sürgős helyzeteket!

A sürgős helyzetekre csupán reagálni tudsz. Azonban te irányítani akarod az életed, te akarod eldönteni mivel mennyi időt töltesz, ne a fontos dolgok határozzák meg az életed irányát. Ehhez kell a tervezés, ami legyen mindig leírva. Később ez megkönnyíti az értékelést is, mi valósult meg abból, amit terveztél.

Feladatok tervezése, időterv!

Mivel, mennyi időt töltesz? Ismerős az, hogy „Nincs időm semmire!”? Ne engedj az állandó elfoglaltságnak! Eljött a cselekvés ideje – kezd el a változtatást még ma!

„Akinek megvan a kiváltsága a tudáshoz, annak kötelessége cselekedni!” – Albert Einstein

Nem vagy egyedül – a nehézségek mindenki életében jelen vannak. Gyere és csatlakozz a tudatos és támogató nők közösségéhez a Női Terasz Facebook csoportban! Ítélkezésmentesen, egymást támogatva fejlődünk! 

4 ok miért foglalkozz a Valentin-nappal ha régóta házas vagy

Akik már több éve házasságban élnek azt gondolják, hogy a Valentin-nap a virág- és ajándék boltosok ünnepe, hogy növeljék az eladásaikat. Többnyire letudják az egész napot egy apró kis ajándékkal, és egy egészen picikét lenézik azokat a fiatal szerelmeseket, akiket láthatóan elbűvöl a Valentin-nap varázsa.

Sajnos ezzel a hozzáállással elesnek a Valentin-nap igazi esszenciájától, hiszen ezen a napon nem csupán önmagát a szerelmet ünnepeljük, hanem kimutat(hat)juk a ragaszkodásunkat és a hálánkat a partnerünk, házastársunk felé. Éppen a hosszabb ideje együtt élő pároknak van erre szükségük, hiszen az évek előre haladtával csökken közöttük az intimitás és a romantika. Ez a nap pedig jó alkalom visszahozni ezt.

A munkahely, a család, a házimunka nyomásában a párok sokszor el is felejtik magát a Valentin –napot, jó esetben vezetés közben rádiót hallgatnak, ahol a műsorvezető bemondja milyen nap van épp aznap. A megszokott napi rutinban nincs idő egymásnak megfelelő minőségi időt és figyelmet nyújtani, és ez sajnos lassan ki is kopik a párok mindennapi életéből.

A Valentin-nap azonban tökéletes lehetőség arra, hogy felrázd kettőtök szerelmi életét. Hogyan?

Íme a 4 ok miért foglalkozz a Valentin-nappal ha házas vagy:

  • Vezessetek be egy új szokást: lehet ez bármi amit élveztek, arra figyeljetek, hogy meglegyen a közös élvezet. Egy romantikus séta, vacsora egy jó ideje vágyott étteremben, közös filmnézés. Legyen ez a szokás valaminek a kezdete, amit minden évben ezen a napon megtartotok.
    Idén, 2020-ban  ráadásul ez a nap péntekre esik, így előttünk egy egész hosszú hétvégés wellness lehetősége, amit szerelmesen tölthetünk.
  • Hozd felszínre a régi emlékeket: valaha minden pár életében jelen volt a rajongás egymás iránt. Emlékezzetek vissza ilyen emlékekre közösen, ha tetszik éljétek meg együtt újra. A kedves emlékek egészen közel hoznak benneteket egymáshoz – nem is gondolnád, milyen lelkesítő hatása van a napi rutinra!
  • Töltsétek együtt az egész napot, azaz legyen mi-időtök! Ez a közös időtöltés különösen értékes azok számára, akik egyébként nehezen tudnak elszabadulni otthonról, például a kisgyerekes szülők. Vigyétek a gyerekeket a nagyszülőkhöz, vegye fel a barátnőd őket az iskolából, a lényeg, hogy semmi ne zavarja meg a napotokat együtt.
  • Ajándék azért ne maradjon ki, lehet ez bármi, amivel tudod, hogy örömet szerzel a párodnak. Ne feledd, az ajándék nem az értékről szól, hanem a mögötte rejlő szándékról. Jelzi a másiknak, hogy ő fontos számodra.

Ha már jó ideje házasok vagytok, akkor még többet szükséges tennetek ahhoz, hogy a párkapcsolatotok örömteli és harmonikus maradjon. A Valentin-nap jó alkalom arra, hogy  pozitív változást hozzon a közös életetekbe.

Tedd meg te az első lépést. Szánj időt arra, hogy kifejezd a házastársad felé a szereteted, megköszönd neki a közös éveket és újratöltsd figyelemmel, szeretettel a házasságodat. Az ilyen alkalmak abban segítenek, hogy egy pillanatra megállj, és átérezd, ki és mi igazán fontos számodra, mi képvisel értéket az életedben.

Élj a lehetőséggel!

Új év, új hozzáállás – íme 6 javaslat, amivel menni fog!

Új év, sőt új évtized kezdődik! Itt az alkalom arra, hogy elérd azt a harmóniát a párkapcsolatodban, amire mindig is vágytál.  Sikerülni fog! Felejtsd el a korábbi kudarcokat, a hiábavaló próbálkozásokat, és kezdj tiszta lappal. Egy életed van, minek halogatnád?

A recept egyszerű: higgy önmagadban, add hozzá a társad akit korábban te magad választottál, és örömmel teljesedj ki kettőtök kapcsolatában. Az alábbi javaslataimat követve és alkalmazva már egészen rövid idő alatt eredményt fogsz elérni.

Ne várj tovább, kezdd el most!

1. Erősítsd meg az önbizalmad, légy magabiztos!

Talán szokatlan lehet számodra, hogy miért éppen ezzel kezdem a párkapcsolat erősítő lépések listáját, de jó okom van rá. Ugyanis a gyenge önbizalommal rendelkező emberek a megerősítést mindig a külvilágtól várják, és a külvilágtól kapott reakció alapján haladnak tovább. Azaz ha egy adott helyzetben negatív a visszajelzés, akkor az első jelnél összeomlanak, – és a változáshoz szükséges legfontosabb viselkedés, a kitartás hiányában –  a változás eleve kudarcra van ítélve.

Első lépésként tehát ülj le egy papírral és egy tollal, gondold át alaposan és írd le miben vagy jó, mik az erősségeid, miben szeretnél fejlődni, ehhez milyen lépéseket fogsz megtenni. Koncentrálj a pozitív tulajdonságaidra, legyél tisztában azzal, hogy TE is ÉRTÉKES EMBER VAGY! Szeresd magad nagyon!

2.Tedd meg az első lépést, változtass te magad!

A változás kezdeményezés bukásának második leggyakoribb oka, hogy várunk a másikra, hogy tegye meg az első lépést. ’Kezdje ő, miért mindig én kezdjem?’ – hangzik el legtöbbször makacsul és sértetten a kérdés, és az illető nem is sejti, hogy éppen akkor mondta ki az ítéletet a teljes változásra. Azaz minden marad a régiben, mert senki nem kér bocsánatot, hordozza tovább a sérelmeit.

Egy párkapcsolatban két különálló ember dönt az elköteleződés és az életút közös folytatása mellett. Azaz összekapcsolják az életüket, de nem szűnnek meg két különálló egyéniség lenni. NE tedd függővé a viselkedésed a másiktól! A változáshoz tedd meg TE MAGAD az első lépést, akkor is, ha nem kapsz rögtön pozitív visszajelzést, hidd el a jégpáncél a párodról le fog olvadni, ha kitartóan melegíted. Így fogtok lépésenként egyre közelebb jutni egymáshoz.

3. Ne szégyelld kimutatni az érzéseid a párod felé!

Minek is rejtegetnéd? Hiszen ő áll hozzád a legközelebb, ő a társad, a párod, akit életed társául választottál. Az igazi mély összetartozás érzése egy olyan lelki intimitáson alapszik, amelyben nem fordulunk el zavartan, nem félünk a lelkünket a másik előtt lecsupaszítani és a sebezhetőségünket kitárni felé.

Ne fogd vissza előtte a könnyeid, mondd ki szavakkal amikor megbánt téged és ne félj visszakérdezni, hogy tudatosan meg akart bántani a mondandójával vagy csupán nem vette észre és érzéketlen volt. A férfiak hajlamosak meggondolatlan kijelentésekre, hiszen az ő érzelmi világuk nem annyira érzékeny, mint a nőké. Figyelj rá azonban, hogy az örömödet is fejezd ki felé egy öleléssel, egy dicsérettel, egy köszönömmel. Hidd el a visszajelzés fontosabb, mint gondolnád!

4. Hagyd el a rossz szokásokat és vegyél fel újakat, amelyek támogatnak a célod elérésében!

Számtalan szokást veszünk fel és alakítunk ki az életünk során, amelyek kísérik a mindennapjainkat. Olyanok, amelyek már fel sem tűnnek, de ha kimaradnak, hiányoznak. Lehet ez bármi, apró kis mozzanatoktól egészen komoly rituálékig, például a reggeli tea megfelelő hőmérséklete (mérges vagy ha nem elég forró), vagy hogy az első vagy a hátsó ülésre teszed a táskát az induláskor (mert a csomagtartóban nem hoz szerencsét).

Gondold át, hogy kettőtök kapcsolatában milyen idegesítő, vitahelyzetet teremtő szokások alakultak ki az együtt élések során, vagy hogy melyek azok a mondatok és kifejezések, amelyek a párodat azonnal felidegesítik amikor kimondod, és miután beazonosítottad ezeket, figyelj rá, hogy ugyanezzel a lendülettel hagyd is el őket. Keresd meg helyettük azt az alternatívát, amely egészen biztosan a párodnak és neked is örömet fog okozni. Nagyon sokat fog a kettőtök kapcsolatán lendíteni, azt fogod észrevenni, hogy jééé, már milyen régóta nem volt vita hangulat közöttetek.

5. Legyen mindig én-időd és a pároddal mi-időd!

Mi-idő, azaz közös időtöltés

Keresd meg azt a tevékenységet, ami a flow érzését adja számodra, azaz azt az állapotot, amelyben lelkileg feltöltődsz, így lesz a későbbiekben is türelmed és kiegyensúlyozott belső lelki állapotod. Ha kisgyermekes szülő vagy ez kiemelten fontos az életedben, de gyerek nélkül, vagy nagyobb gyerek mellett is kiszakadni a mindennapi teendőkből, a munka rutinjából kulcs a lendületes folytatáshoz. Ha látod a párodon a kimerülés jeleit, esetleg a kiégésre jellemző viselkedést, akkor javasold neki te magad, hogy menjen el és töltődjön fel, legyen ez egy hétvége a barátokkal vagy bármi ami jó neki.

Párként, házaspárként úgyszintén létfontosságú a közös időtöltés, amely történjen kettesben és ne a gyerekekkel, ha vannak. Szervezz mi-időt, amelyben együtt vagytok és egymásra figyeltek. Egy korábbi bejegyzésemben találsz néhány gondolatot a közös időtöltésről, csak ti ketten.

6. Ne add fel, amíg célba nem érsz!

Bármilyen célt is tűzöl ki magadnak, abban legyél egészen addig kitartó, amíg eléred. Lehet, hogy több időbe telik, mint gondolod, lehet, hogy időnként változtatnod kell abban, ahogy elérni szeretnéd, de ahogy mondani szokták Róma sem azonnal épült fel, az összetartó, mély érzések sem néhány nap alakulnak ki. Ha ma nem ér haza időben a párod a vacsorára, holnap is készítsd el és jelezd neki napközben, hogy várod. Mindig keresd a módját, hogy megelőzd a nem várt eseményeket, így még biztosabb, hogy nem fog semmi közbejönni és a tervezett közös program megvalósul.

A cél az, hogy szakíts végleg mindazzal a szokással, tevékenységgel ami eltávolít kettőtöket érzelmileg egymástól, és kezdj el olyan közös programokat, vegyél fel új szokásokat, amelyek mélyítik kettőtök érzelmi kapcsolatát. Az új szokásokhoz számos ötletet találsz a Párkapcsolati Fűszerkönyvemben.

Itt vagyok és segítek, ha szükséged van rá! Párkapcsolatban boldog évet és évtizedet kívánok Neked!

Gond-e a nagy korkülönbség a párkapcsolatban?

Sztereotípia gyártásában mi magyarok profik vagyunk, és bizony az előítéletek miatt sokan elítélik az olyan kapcsolatokat, amelyekben nagy a korkülönbség a férfi és a nő között. Ilyenkor a szokásos párkapcsolati konfliktusok mellett a pár tagjainak az olyan speciális kihívásokkal is meg kell küzdeniük, hogy vajon elfogadja-e a család a jóval idősebb/fiatalabb párt és megszólja-e bárki is a korkülönbséget.

Elsőnként adódik a kérdés, hogy mi számít nagy korkülönbségnek?

Értelemszerűen az, amit a mikro környezet, a családi értékrend annak tart.  Emellett a témában a WHO kiadott egy ajánlást, amelyben szexuális szempontból egy optimális párkapcsolatban a maximális korkülönbséget 15 évben határozta meg – hiszen az idő előrehaladásával változik az intimitáshoz való hozzáállás, így ez a későbbiekben gondot okozhat.

Fordítsuk ezt meg – ha semmi közös nincs bennünk és a partnerünkben, abból komoly konfliktusok lehetnek. Úgyszintén ide vezet a közös célok hiánya, amely a leggyakrabban az anyagi javakra korlátozódik – ház, autó, nyaralás –, és ezek teljesítése esetén sokszor nincsenek új célok kitűzve.

Vajon a korkülönbség csupán egy szám vagy ténylegesen hatással lehet a párkapcsolatra?

A kutatások szerint a párkapcsolati elégedettség nem is a nagy korkülönbséggel függ össze, sokkal inkább a hasonló érdeklődés és a közös célokból fakadó érzelmi közelség köti össze a párokat. 

Az embereknek különbözik a személyisége, más a történetük (például gyerekkori traumák, esetleg ebből eredően a felnőttséggel járó felelősség elutasítása , stb.), és más a motivációjuk, így nehéz sémákat felsorolni. Azonban vannak bizonyos szempontok, amelyeket érdemes lehet átgondolni, mérlegelni nagy korkülönbséggel járó párválasztás esetén. Melyek ezek?

Amikor a FÉRFI az idősebb!

Az utóbbi időben egyre kevésbé kelt feltűnést, hiszen gyakori jelenség lett. Az előítéletek szerint a nőt a férfi vagyona érdekli, míg a férfit a kapuzárási pánik hajt egy ilyen kapcsolatba. Biztosan van némi alapja az előítéleteknek is, azonban számtalan pozitív példa mutatja, hogy kell lenni többnek e mögött. 

Az ilyen jellegű kapcsolatok alapja a NŐ RÉSZÉRŐL a BIZTONSÁG utáni vágy, hiszen egy idősebb partner megadja azt a figyelmet, tapasztalatot és érzelmi, anyagi biztonságot, amit egy azonos korú férfi nagy valószínűséggel nem lenne képes még nyújtani.

Egy korosabb férfi az érzelmi intelligencia terén előrébb jár a fiatalabb társainál, így jobban képes az érzelmekről beszélgetni a nő társával.

A FÉRFI RÉSZÉRŐL pedig megvan a FIATALSÁG érzése a hódítással, mint státusszimbólum, hiszen egy jelentősen fiatalabb nővel energikusabbnak érzi magát. Emellett egy fiatalabb nő jobban formálható a saját értékrend alapján.

Fotó: borsonline

Ma már sok párt látni a környezetünkben és a médiában is, akiknél a korkülönbség jelentős a férfi javára, és bizony számos esetben az évek bizonyítják, hogy ezek működőképes kapcsolatok. Ernyey Béla, az ismert színész ma már több, mint 10 éve él boldog házasságban a nála 38 évvel fiatalabb feleségével. A színész rendszeresen közöl az életükről fotókat a saját közösségi oldalán – jól látható ezeken a fotókon a kettejükből áradó harmónia és szeretet .

Amikor a NŐ az idősebb!

Vajon miért vonzódhat egy fiatal férfi egy nála lényegesen idősebb nőhöz?

A fiatalabb férfiak gyakran mondják az idősebb nőkről, hogy kiegyensúlyozottabbak a velük egykorú nő társuknál, és bizony sok férfit vonz az érettebb nők gondolkodása.  Egy érettebb nőben nincs már meg a sürgető vágy a családalapításra, hiszen többnyire ezen már túl van. Tapasztaltabb, szexuálisan nyitottabb a fiatalabb nőtársnál, és ezek tükrében egy érettebb nő kevesebb elvárást és nyomást tesz a fiatalabb partnerére, így kettejük együttléte jóval felszabadultabb szexet eredményez.

Mi motivál egy nőt arra, hogy egy önmagánál jelentősen fiatalabb férfivel lépjen tartós párkapcsolatba?

Nos, egy idősebb ex férj után a fiatalabb férfi partner feledteti a szürke hétköznapokat, és kipróbálhat vele olyan dolgokat, amihez esetleg már-már túlkorosnak érezné magát, szó szerint visszahozza a szenvedélyt a nő életébe.

Van azért árnyoldala is ennek a felállásnak, hiszen minden életkornak megvan a maga tipikus feladata, amit akkor és ott kell megoldani. Azonos életkor esetén egy pár tagjai jobban megértik egymást, és azt, hogy min kell keresztül menniük.

Fotó: whosdatedwho.com

Egyik kedvenc filmem a ’Minden végzet nehéz’, amely bár Diane Keaton és Jack Nicholson szerelmi történetéről szól, a filmben a szinésznő és Keanu Reeves között kialakul egy románc. Erica és a jóképű doki között jelentős a korkülönbség. A két színész később a való életben is egy ideig egy párt alkottak.

Látunk tehát jól működő párkapcsolatokat kis és nagy korkülönbséggel is, így elmondható, hogy az ideális korkülönbség az, ami a benne élőknek megfelel. A legfontosabb az, hogy ők ketten szeressék egymást!

Jut idő egymásra? – ‘kapcsolat tartósan’ kisgyerekkel

Felmérések szerint minden 10 JÓL működő házasságból 8 elromlik az első gyerek születése után.  A kisgyerekes házasságok gyakran megtorpannak, hiszen kevesebb idő jut egymásra, a kialvatlanság miatt nincs elég türelem a társ felé, a kevesebb jövedelemből több embert kell eltartani, amely komoly stressz forrást jelent, hiányzik az intimitás, akadozik a kommunikáció, így idővel a házaspár tagjai távolodni kezdenek érzelmileg egymástól.  Sok esetben a további gyerekek érkezése még több konfliktust hoz a házasságba.

Felmerül a kérdés, hogy létezik boldog párkapcsolat gyerek és nagycsalád mellett? Igen, lehetséges!

Hogyan?

A témában Répásy Anitát  kérdeztem, aki 21 éve tesz azért, hogy a házassága örömet és boldogságot nyújtson a férje és saját maga számára. Emellett négy gyermeket nevel és főállásban védőnő.

Igen, jól olvastátok – férj, nagycsalád, főállás és boldog házasság! Még nekem is sikerült megtudnom róla olyasmit, amit nem sejtettem.

– Sokan mondják, hogy nagycsalád mellett semmire nincs idő. Te négy gyereket nevelsz, ebből a két legkisebb ikerpár, azaz két meglévő gyerek mellé kaptál egyszerre még kettőt. Ez nagyon megterhelő feladat a mindennapokban. Emellett példa értékű a házasságod, hogyan csinálod?

Röviden, szeretjük egymást, komolyan gondoljuk a házasságkötéskor tett fogadalmunkat.  

Bővebben a történetünk – 17 éves voltam, mikor megismerkedtünk, mellette lettem nagylányból nő. Ő ugyan idősebb nálam két évvel, de mégis együtt értünk felnőtté. Életünk olyan időszakában találkoztunk, ami pont ideális volt ahhoz, hogy örökké kitartsunk egymás mellett.

Eleinte elég sokat veszekedtünk, – ma már tudjuk apró dolgokon- , de soha nem merült fel, hogy szakítunk, elhagyjuk egymást. Rengeteget olvastam a kapcsolatokról, a házasságról, fejlesztettem a hiányosságaimat, majd ezeket feldolgozva együtt haladtunk.

Rövidesen 21 éves lesz a kapcsolatunk, felfoghatatlan.

Mi a párkapcsolati szupererőd?

Megoldáskeresés, alkalmazkodás, empátia…

Persze ezek mellett milliószor lépek csapdába, de megtanultam bocsánatot kérni, helyrehozni.  Gyermekeimnek és a tapasztalataimnak köszönhetem, hogy a türelmem sokat fejlődött.

Szoktatok-e kettesben időt tölteni, ha igen milyen gyakran és milyen programjaitok vannak?  Ilyenkor ki vigyáz a gyerekekre?

Négy gyermek mellett beszélgetni sem lehet, sokszor este már erőnk sincs erre, így muszáj kettesben lenni olykor. Évente egy alkalommal egy közös hosszú hétvégét beiktatunk, néha kettő sikerül. Az ilyen alkalmakban a legjobb a nyugodt beszélgetés, a finom falatok és végre ki tudjuk magunkat aludni, no és persze a testi intimitás.

Anita és a férje

Emellett szeretek időnként csak kettesben bevásárolni, közben lehet beszélgetni, tervezni. Sajnos nem gyakoriak ezek az alkalmak, de azért havonta egyszer sikerül.

Nemrégen elhatároztuk, hogy gyakrabban elmegyünk vacsorázni –  egy alkalommal már sikerült. Próbálunk ebben hagyományt teremteni.

A családunk nagyon támogató, a nagyszülők mindig szívesen várják az unokákat. Keresztlányomra is mindig számíthatunk. Nagy kincs ez nekünk.

Volt-e komolyabb krízis kettőtök között, ha igen mi volt az és hogyan jöttetek ki belőle?

Az ikrek születése már érett felnőttként, rutinos szülőként ért minket. Az első évben azt hiszem a házasságunkat hibernálva tartottuk, minden felett állt, hogy aludjunk, amennyit csak tudunk. Emellett megtanultuk kihasználni az értékes pillanatokat.

Szülővé válni nem volt könnyű, azt hiszem nem voltunk felkészülve, hogy kapunk egy állandó készenlétet igénylő csemetét, aki alig alszik, mindig szopizik. Ez nagy kihívás volt számunkra fiatalon, sok elvárással önmagunk felé. Tökéletes anya akartam lenni, nehéz volt kialakítani a saját nevelési stílusunkat.

Mi az a hat dolog, amit a legfontosabbnak tartasz a kapcsolatotokban?

Hűség, megértés, szerelem, türelem, összetartozás, tisztelet

Segítő szakmád van, védőnő vagy, néhány éve a gondozottaid, az anyukák megszavazták neked az év védőnője díjat. Azaz bíznak benned, a bizalmukba fogadtak. Hogy látod, mennyire jellemző a családoknál a párkapcsolati konfliktus, sikerül-e megoldaniuk és melyek ezeknek az okai?

Természetesen jellemző, és tudom min mennek keresztül. Igyekszem a várandósság alatt felkészíteni a családot a baba fogadására, a párkapcsolati megterhelés szempontjából. Gyakran mesélek nekik a saját megéléseimről, tapasztalataimról, hogy ezzel bátorítsam őket. Minden megoldható, csak türelem és szerelem kell.

Mi az a párkapcsolati érték, amelyet átadsz a gyerekeidnek, hogy tovább vigyék majd a saját kapcsolataikba?

A tisztelet egymás iránt minden kapcsolatban nagyon fontos. Úgy viselkedjünk mással, ahogy mi is szeretnénk, hogy velünk viselkedjenek.

Mit üzensz azoknak a szülőpároknak, akiknél a konfliktus látszik győzni?

Emlékezzenek a kezdetekre, a szép emlékekre, az erőt ad. Ha ezzel nem tudják felébreszteni a tüzet, akkor váljanak el békében. Azonban láttam már vereségből nyerni házasságokat. Kitartás, minden nehézség elmúlik, de tenni kell érte!

Hogyan vedd rá a pasidat, hogy megcsinálja, amit nem akar? Vita és harcok nélkül!

Ha egy férfi azt mondja, hogy megcsinálja, akkor valóban meg fogja csinálni. Teljesen felesleges emlékeztetni őt erre hat havonta!

Ha neked is ismerős a fenti mondás, akkor olvasd el az alábbiakban azt az öt tippet, amit ha következetesen betartasz, nem kell többé az ígérettel beérned, hanem a családfő ténylegesen el fogja végezni azokat az otthoni munkákat, amelyekre időről időre őt megkéred.

Lehetséges ez? Naná!

Egyes férfiak számára természetes a ház körüli munka, míg más férfiak amikor csak tehetik, elkerülik. A teendők azonban tornyosulnak, és számtalan esetben ez az apró kis konfliktus idővel teljesen elmérgesítheti a kapcsolatot a pár tagjai között.

Fontos megkülönböztetni,  hogy a feladat, amire kéred a férjed/párod,  az egy egyszeri alkalom vagy rendszeres munkát kíván. Amíg például a fűnyírás hétről hétre feladatot ad a nyári időszakban, addig a csöpögő csap megjavítása egyszeri alkalom. Miért fontos ez? Mert teljesen máshogy kezelendő a kettő. Amikor egy férfi nehezen végez el egy ismétlődő feladatot, akkor valószínűleg ő azt zsigerből utálja, így nincs értelme hétről hétre ennek az elvégzéséről nyaggatni őt.

Figyelem! A férfiak szeretnek problémát megoldani, a cél elérése annak a kérdése, hogy hogyan csomagolod a kérést:

1. Tanulj meg kérni!

Fontos a körítés – úgy tálald a kérést, hogy a férfi azt kihívásnak érezze, és ne nyűgös kötelességnek. Ha kedvesen, lágyan és nem parancsolóan közlöd mit kérsz tőle, és utalsz a hozzáértésére, a korábban szerzett munka tapasztalatára, akkor nyert ügyed van.  Az ilyen segítség kéréssel eléred azt a másikban, hogy őrá van szükség  a feladat elvégzéséhez!

2. Legyél egyértelmű!

Rengeteg nézeteltérés adódik abból, hogy a nők még mindig azt hiszik, hogy a férfiak gondolat olvasók. Pedig NEM azok!  A nőknek remek a megérzésük, és azt feltételezik, hogy a férfiak is maguktól észreveszik ugyanazt. Azonban ők még a célzásokat sem ismerik fel! Teljesen felesleges azt közölve, hogy „Olyan fáradt vagyok!” elvárni, hogy elmosogasson. Nyugodtan tedd hozzá azt, hogy: „Kérlek ma Te mosogass el!”. Különben ha nem közlöd vele, nem fogja megcsinálni.  Ha akarsz tőle valamit, teljesen érthetően, hétköznapi nyelven mond meg neki!

A férfiak azt szeretik végrehajtani, ami látványos

3. Vedd figyelembe az eltérő igényeket!

Engedj a tökéletességből. A férjed elképzelése a rendről valószínűleg nem ugyanazt jelenti, mint ahogyan te vélekedsz erről, így a „Legyen rend a konyhában!”  eredménye elképzelhető, hogy mást fog mutatni, mint ahogy te azt elképzelted. Ne próbáld őt meggyőzni, hogy a saját igényét igazítsa a tiédhez. Helyette kérj konkrétumokat, amikor egy feladat elvégzésére kéred, és mond el neki, hogy ezek elvégzésével számodra azt jelzi, hogy ő szeret téged.

4. Használd a kölcsönösség elvét kéréskor!

Miközben kérsz tőle, ne felejtsd el, hogy neki is vannak szükségletei. Ha kérsz valamit, ajánlj fel helyette valami mást – „Drágám ha felfúrod a karnist a falra, én felteszem a függönyt, és délután nyugodtan nézheted a meccset, nem süt a nap a képernyőre!”

5. Ismerd el a férfi erőfeszítését és dicsérd meg őt érte!

A dicséret a legjobb motiváció. Nemcsak jókedvre derít, hanem segít abban, hogy legközelebb nagyobb örömmel kezdjen neki a munkának, emellett lehetőséget ad arra, hogy még jobban szeresd a férjed. Hass az egójára!

A fentiek betartása mellett sokat segíthet a cél elérésében, ha elmagyarázod a párodnak, hogy az otthoni munkákban történő segítsége eredményeképp gyakorlatilag egy kedvesebb, nyugodtabb és energikusabb feleséget kap, akinek több ideje marad a szeretett férjére. Ugye milyen egyszerű?

Tag Archive for: párkapcsolat

ÍZIG – VÉRIG NŐ! Teremtsd meg a harmóniát magadban, és hozd ki a maximumot a szerepeidből!

A RENDEZVÉNY A KORONA VÍRUS MIATT ELMARAD!!!!!!

Egy nap önmagadért! A valódi éned megszeretéséért. Inspiráló, gazdagító workshop a külső-belső harmóniáért.

(Dolgozó) Nő, Feleség és Édesanya – ezek a mindannyiunk számára legfontosabb szerepek, amelyekben minden nap szeretnénk 100%-osan teljesíteni. Az elhatározás Benned van, a lehetőség adott, mégis, a legjobb akaratod ellenére is sokszor félresiklanak a dolgok.

Ezen a női programon végigvesszük azokat a legfontosabb külső és belső területeket, amelyek a mindennapok leggyakoribb veszélyzónái, és ha nem tartod őket kontroll alatt, kibillentenek a jól létedből, a harmóniából.

Az egész napos program teljes TEMATIKÁja az alábbi:

I. PÁRKAPCSOLAT – Hogyan erősítheted NŐ ként a párkapcsolatod, a házasságod?

Szükség van közös célokra egy párkapcsolatban? Hogyan lehet fejleszteni őket?

Kommunikáció! Túlságosan különbözünk, hogyan vegyük rá a párunkat, hogy a változás létrejöjjön?

Hogyan kell jól kezelni egy nőt/férfit a párkapcsolatban?

Melyek egy kisgyerekes párkapcsolat legfontosabb kihívásai?

Veszekedés állj! – változtassunk a forgatókönyvön!

II. Külső – turbózd fel a megjelenésed! Fedezd fel a tested természetes szépségét, használd ki az erősségeidet.

Női testalkat típusok és jellemzőik. Meghatározzuk a TE testalkatod – fedezd fel a tested természetes szépségét!

Használd ki az erősségeid az előnyös ruházattal, és kerüld el, ami láthatatlanná tesz!

Melyek a legfontosabb öltözködési tudnivalók?

Tudd, hogy melyek a hétköznapi „ne tedd” hibák a megjelenésedben!

Beszélünk a kiegészítőkről, hiszen a „részletekben rejlik az egész”. Ékszerek, kendők, táskák – tanuld meg, hogy mit, mikor és mivel!

Előadó:  Szilágyi Dorottya – smink- és stílustanácsadó

III. TESTISÉG, SZEXUALITÁS – a szenvedély tudománya

Miért, és hova tűnik el a vágy a párkapcsolatból?

Dobd be a vágyfokozókat, teremtsd meg az intimitást!

A kifogástalan fehérnemű választás ismérvei (Előadó: Szilágyi Dorottya – smink- és stílustanácsadó)

A tudatos nő szexualitása

Élj a szexuális játékszerek adta lehetőségekkel!

 ♥ ♥ ♥

Ajánlom Neked ezt a programot, ha a fenti területek bármelyikén elakadásod van, hiányzik a motiváció és gyakran gondolsz a régi szép időkre, amikor még minden klappolt.
Ha nem éred be kevesebbel és nem vagy hajlandó elfogadni, hogy valami az életedben nem olyan, amilyennek Te akarod, és fejlődni szeretnél, akkor itt a helyed!

 ♥ ♥ ♥

Az esemény jó hangulatú egész napos női program nőkkel – nőknek, ahol a kérdéseid is bátran felteheted.

A létszám limitált a helyszín befogadó képessége és a téma intimitása miatt, ha nem akarsz lemaradni, biztosítsd a helyed időben!

Jelentkezés e-mailben történik legkésőbb március 29/vasárnap éjfélig előzetesen  : info@kapcsolattartosan.hu

 Kérlek küld el a számlázáshoz szükséges adataid is (név és lakcím).

Részvételi dij: 22.000 Ft

A helyed a részvételi díj átutalásával tudod biztosítani. A megvásárolt jegyek nem lemondhatóak és nem átválthatóak egy másik programra.

Helyszín: Budapest, a pontos címet a jelentkezőknek fogom elküldeni

„A boldogságnak nincs köze ranghoz és vagyonhoz: egyszerűen csak harmónia dolga.” – Lao-ce

MEGSZOKÁSBÓL SZERELEM – újrakapcsolódás egymáshoz

Mindannyian vágyunk a szerelemre, a szeretetre, az ölelésre.
Álmaink elkezdenek valóra válni, megtaláljuk a nagy Őt, kimondjuk a boldogító igent és boldogan élünk…, míg meg nem halunk.
Igen, a mesékben. Hogy néz ki ezzel szemben a valóság?

Manapság a boldog, békés, hosszan tartó házasságok és párkapcsolatok inkább tűnnek álomnak, mint valóságnak.

– Miért van ez így?
– Mi vezet el odáig, hogy ami egyszer működött, az lassacskán vagy hirtelen elromlik?
– Mi a garancia, hogy amit megjavítunk, az ugyanolyan jól működik és szuperjó lesz?
– Mit tehetünk azért, hogy ami működik, az úgy is maradjon?
– Egyéni célkitűzések – milyen vágyak vezérelnek és mit tehetsz ezért?
– Közös célok – együtt a változás útján/egy irányba, egyéni és közös célok összeegyeztetése

Ezen az előadáson az „újrakezdés” témakörét járom körül, megoldásokat, eszközöket és módszereket keresve, amelyek segíthetnek a döntéshelyzetekben.

Adj egy második esélyt Magadnak, a Párodnak, a házasságotoknak, kapcsolatotoknak!

Jegyek elővételben november 11-én  éjfélig igényelhetőek az info@kapcsolattartosan.hu -email címen.

Helyszín: Zanzibár Oktató és Gyógyító Központ, Szigetszentmiklós

Szeretettel várok minden érdeklődőt!

HŰTLENSÉGRŐL MÁSKÉPPEN

Korunk beszélgetései az afférokról megosztók, ítélkezők és a legtöbbször a szűk látókörűség jellemzi őket. Ma is a szégyen és a titkolózás ködébe burkoljuk, annak ellenére, hogy az emberi kapcsolatok egyik legősibb formája. Ha elfogadjuk, ha nem, flört és félrelépés volt, van és lesz. Hűtlenség előfordul jó házasságokban és rossz házasságokban is, még olyan országokban sem visszatartó erő, ahol a félrelépést halállal büntetik.

Oldjuk hát fel az elhallgatást, és indítsunk el egy új beszélgetést a hűtlenség mögött rejlő okokról, és hogy mit tanulhatunk belőle:

– Mi a megcsalás?
– Modern szerelem, már az affér sem a régi
– A gyanútól a bizonyosságig
– Korrekt dolog-e a megcsalás?
– Rám nem gondoltál?
– Jóvátételi akciók
– Gondoljuk újra a házasságot

Partnereink nem a tulajdonaink, ha úgy tetszik életük egy részében nálunk állomásoznak, megújulási lehetőséggel – vagy anélkül…..a többi rajtad, rajtatok múlik!

Jegyek elővételben november 20.-án éjfélig igényelhetőek az info@kapcsolattartosan.hu -email címen.

Helyszín: Zanzibár Gyógyító és Oktató Központ, Szigetszentmiklós

Szeretettel várok minden érdeklődőt!

HARMÓNIÁBAN ÖNMAGADDAL

Teremtsd meg a harmonikus nőt magadban, hozd ki a maximumot a napi szerepeidből!

(Dolgozó) Nő, Feleség és Édesanya – ezek a mindannyiunk számára legfontosabb szerepek, amelyekben minden nap szeretnénk 100%-osan teljesíteni. Az elhatározás Benned van, a lehetőség adott, mégis, a legjobb akaratod ellenére is sokszor félresiklanak a dolgok.

Ezen a női programon végigvesszük azokat a legfontosabb külső és belső területeket, amelyek a mindennapok leggyakoribb veszélyzónái, és ha nem tartod őket kontroll alatt, kibillentenek a jól létedből, a harmóniából.

Az egész napos program teljes TEMATIKÁja az alábbi:

I. PÁRKAPCSOLAT – Hogyan erősítheted NŐ ként a párkapcsolatod, a házasságod?

Szükség van közös célokra egy párkapcsolatban? Hogyan lehet fejleszteni őket?

Kommunikáció! Túlságosan különbözünk, hogyan vegyük rá a párunkat, hogy a változás létrejöjjön?

Hogyan kell jól kezelni egy nőt/férfit a párkapcsolatban?

Melyek egy kisgyerekes párkapcsolat legfontosabb kihívásai?

Veszekedés stop – változtassunk a forgatókönyvön!

II. Külső – turbózd fel a megjelenésed! Fedezd fel a tested természetes szépségét, használd ki az erősségeidet.

Női testalkat típusok és jellemzőik. Meghatározzuk a TE testalkatod – fedezd fel a tested természetes szépségét!

Használd ki az erősségeidet az előnyös ruházattal, és kerüld el, ami láthatatlanná tesz!

Melyek a legfontosabb öltözködési tudnivalók?

Tudd, hogy melyek a hétköznapi „ne tedd” hibák a megjelenésedben!

Beszélünk a kiegészítőkről, hiszen a „részletekben rejlik az egész”. Ékszerek, kendők, táskák – tanuld meg, hogy mit, mikor és mivel!

Előadó:  Szilágyi Dorottya – smink- és stílustanácsadó

III. TESTISÉG, SZEXUALITÁS – a szenvedély tudománya

Miért, és hova tűnik el a vágy a párkapcsolatból?

Dobd be a vágyfokozókat, teremtsd meg az intimitást!

A kifogástalan fehérnemű választás ismérvei (Előadó: Szilágyi Dorottya – smink- és stílustanácsadó)

A tudatos nő szexualitása

Élj a szexuális játékszerek adta lehetőségekkel!

 ♥ ♥ ♥

Ajánlom Neked ezt a programot, ha a fenti területek bármelyikén elakadásod van, hiányzik a motiváció és gyakran gondolsz a régi szép időkre, amikor még minden klappolt.
Ha nem éred be kevesebbel és nem vagy hajlandó elfogadni, hogy valami az életedben nem olyan, amilyennek Te akarod, és fejlődni szeretnél, akkor itt a helyed!

 ♥ ♥ ♥

Az esemény jó hangulatú egész napos női program nőkkel – nőknek, ahol a kérdéseid is bátran felteheted.

A létszám limitált a helyszín befogadó képessége és a téma intimitása miatt, ha nem akarsz lemaradni, biztosítsd a helyed időben!

Jelentkezés e-mailben történik november 28/csütörtök éjfélig előzetesen  : info@kapcsolattartosan.hu

 Kérlek küld el a számlázáshoz szükséges adataid is (név és lakcím).

Részvételi dij: 24.900 Ft

A helyed a részvételi díj átutalásával tudod biztosítani. A megvásárolt jegyek nem lemondhatóak és nem átválthatóak egy másik programra.

Helyszín: dél-Pest, a pontos címet a jelentkezőknek fogom elküldeni

„A boldogságnak nincs köze ranghoz és vagyonhoz: egyszerűen csak harmónia dolga.” – Lao-ce

TÁRSKERESÉS TUDATOSAN! – Hagyj fel az egyedülléttel!

Bár közhely, de mégis fontos kiindulási alap, hogy az ember társas lény. Ebből az igényből eredően sokan keresik a párjukat, az eredményt illetően mégis mind a nő, mind pedig a férfi tele van panasszal: ’nincs egy normális nő’, ’minden pasi csak szexet akar’.

A párkeresők világában sok sztereotípia van – megfelelnek ezek a valóságnak vagy rossz stratégia eredménye? Építsd fel az eredményes társkeresés stratégiáját:

– Néha bizony egyedül kell lenni! Dolgozd fel a múltat..

– Hagyd abba, hogy mások életét éled! Ismerd meg, amit eddig nem tudtál magadról…

– Egyedülállónak lenni egy lehetőség…

– Tudatos párkeresés a „fog-e még hívni” helyett

– A női vonzerő + birtokold a saját tested

– Elköteleződés a cél iránt

– Párkeresés gyerekkel, ismerkedés szülőként

.

Az, hogy a társad megtalálása nem könnyű, teljesen normális. Másnak sem az. Viszont sosem késő belehúzni, és megnézni, hogy mi az oka, hogy nem jön össze, és tenni azért, hogy könnyebb legyen. Ne a sopánkodók táborát erősítsd! Keresd meg a társkeresés szórakoztató és élvezetes módját….

.

Jegyek elővételben az előadás előtti napon éjfélig igényelhetőek az info@kapcsolattartosan.hu -email címen.
Ha párban jöttök, a második jegyet féláron tudjátok igényelni‼

.
Szeretettel várok minden érdeklődőt!

A HŰTLENSÉGRŐL másképpen

Korunk beszélgetései az afférokról megosztók, ítélkezők és a legtöbbször a szűk látókörűség jellemzi őket. Ma is a szégyen és a titkolózás ködébe burkoljuk, annak ellenére, hogy az emberi kapcsolatok egyik legősibb formája. Ha elfogadjuk, ha nem, flört és félrelépés volt, van és lesz. Hűtlenség előfordul jó házasságokban és rossz házasságokban is, még olyan országokban sem visszatartó erő, ahol a félrelépést halállal büntetik.

Oldjuk hát fel az elhallgatást, és indítsunk el egy új beszélgetést a hűtlenség mögött rejlő okokról, és hogy mit tanulhatunk belőle:

– Mi a megcsalás?

– Modern szerelem, már az affér sem a régi

– A gyanútól a bizonyosságig

– Korrekt dolog-e a megcsalás?

– Rám nem gondoltál?

– Jóvátételi akciók

– Gondoljuk újra a házasságot

Partnereink nem a tulajdonaink, ha úgy tetszik életük egy részében nálunk állomásoznak, megújítási lehetőséggel – vagy anélkül…..a többi rajtad, rajtatok múlik!

Jegyek elővételben az előadás előtti napon éjfélig igényelhetőek az info@kapcsolattartosan.hu -email címen.
Ha párban jöttök, a második jegyet féláron tudjátok igényelni‼

.
Szeretettel várok minden érdeklődőt!

ÚJRAKAPCSOLÓDÁS EGYMÁSHOZ 2.! – Tartsd életben a szerelmet!

A házasságok és párkapcsolatok életében egy dolog biztos: A VÁLTOZÁS.

A különböző életszakaszok és élethelyzetek változásai természetesek, az viszont kevésbé, hogy a gyors változásokkal nehezen tudunk lépést tartani és észrevétlenül elkezdünk sodródni az árral.

Hogyan lehetséges hát a hosszú, boldog, békés házasság és párkapcsolat ebben a gyorsan változó, rohanó világban?

Egy dolog biztos: Életben kell tartani a szerelmet – de hogyan?

Az első előadás „Hozd vissza a szerelmet” témája után most a szerelem megtartására helyezzük a hangsúlyt. Ezúttal is a hogyan-okra keresünk válaszokat, hogy életben tartsd a harmóniát, a szerelmet.

Két lépés –  egy cél!

  1. lépés – EGYÉNI célkitűzések, – ÉN-TE –

– Hol és hogy vagy TE feleségkén/társként a házasságodban/kapcsolatodban?

– Milyen egyéni célok és vágyak vezérelnek?

– Milyen kapcsolatra vágysz igazán?

– Mit teszel/tehetsz ezért?

  1. lépés – KÖZÖS célok , – MI –

– Együtt egy irányban?

– Fejlődés, elfejlődés

– Egyéni és közös célok összeegyeztetése

– Együtt a változás útján

Adj egy második esélyt Magadnak, a Párodnak, a házasságotoknak, kapcsolatotoknak!

.

Jegyek elővételben az előadás előtti napon éjfélig igényelhetőek az info@kapcsolattartosan.hu -email címen.
Ha párban jöttök, a második jegyet féláron tudjátok igényelni‼

.
Szeretettel várok minden érdeklődőt!

ÚJRAKAPCSOLÓDÁS EGYMÁSHOZ 1! – Ne add fel, van kiút! Hozd vissza a szerelmet!

„azt a megbékélést, azt a nyugalmat, bizalmat, hátteret, biztonságot, a szeretetnek, elfogadásnak azt a színvonalát, amit egy tartós kapcsolat nyújt, nem nyújthatja más.

Az olyan erős élmény, tartalom és perspektíva, amiért érdemes hajtani. Nem is kicsit. Fordítva megfogalmazva: egész biztos vagyok abban, hogy ha ezért nem éri meg küzdeni, akkor nem sok minden más marad az életben, amiért viszont érdemes…” / Doffek Gábor/

Mindannyian vágyunk a szerelemre, a szeretetre, az ölelésre.
Álmaink elkezdenek valóra válni, megtaláljuk a nagy Őt, kimondjuk a boldogító igent és boldogan élünk…, míg meg nem halunk.
Igen, a mesékben. Hogy néz ki ezzel szemben a valóság?

Manapság a boldog, békés, hosszan tartó házasságok és párkapcsolatok inkább tűnnek álomnak, mint valóságnak.

– Miért van ez így?
– Mi vezet el odáig, hogy ami egyszer működött, az lassacskán vagy hirtelen elromlik?
– A javítást választjuk vagy a cserét?
– Mi a garancia, hogy amit megjavítunk, az ugyanolyan jól működik?
– És arra, hogy az új szuper jó lesz?
– Mit tehetünk azért, hogy ami működik, az úgy is maradjon?
– Van-e használati útmutató, kézzel forgató, azonnali segítség, ha baj van?

Előadás sorozatom első részében a “feladás és újrakezdés” témakörét járom körül, megoldásokat, eszközöket és módszereket keresve, amelyek segíthetnek a döntéshelyzetekben.

Adj egy második esélyt Magadnak, a Párodnak, a házasságotoknak, kapcsolatotoknak!

.

Jegyek elővételben az előadás előtti napon éjfélig igényelhetőek az info@kapcsolattartosan.hu -email címen.
Ha párban jöttök, a második jegyet féláron tudjátok igényelni

.
Szeretettel várok minden érdeklődőt!

HARMONIÁBAN ÖNMAGADDAL!

Teremtsd meg a harmonikus nőt magadban, hozd ki a maximumot a napi szerepeidből!

(Dolgozó) Nő, Feleség és Édesanya – ezek a mindannyiunk számára legfontosabb szerepek, amelyekben minden nap szeretnénk 100%-osan teljesíteni. Az elhatározás Benned van, a lehetőség adott, mégis, a legjobb akaratod ellenére is sokszor félresiklanak a dolgok.

Ezen a női programon végigvesszük azokat a legfontosabb külső és belső területeket, amelyek a mindennapok leggyakoribb veszélyzónái, és ha nem tartod őket kontroll alatt, kibillentenek a jól létedből, a harmóniából.

Az egész napos program teljes TEMATIKÁja az alábbi:

I. PÁRKAPCSOLAT – Hogyan erősítheted NŐ ként a párkapcsolatod, a házasságod?

Szükség van közös célokra egy párkapcsolatban? Hogyan lehet fejleszteni őket?

Kommunikáció! Túlságosan különbözünk, hogyan vegyük rá a párunkat, hogy a változás létrejöjjön?

Hogyan kell jól kezelni egy nőt/férfit a párkapcsolatban?

Melyek egy kisgyerekes párkapcsolat legfontosabb kihívásai?

Veszekedés stop – változtassunk a forgatókönyvön!

II. Külső – turbózd fel a megjelenésed! Fedezd fel a tested természetes szépségét, használd ki az erősségeidet.

Női testalkat típusok és jellemzőik. Meghatározzuk a TE testalkatod – fedezd fel a tested természetes szépségét!

Használd ki az erősségeidet az előnyös ruházattal, és kerüld el, ami láthatatlanná tesz!

Melyek a legfontosabb öltözködési tudnivalók?

Tudd, hogy melyek a hétköznapi „ne tedd” hibák a megjelenésedben!

Beszélünk a kiegészítőkről, hiszen a „részletekben rejlik az egész”. Ékszerek, kendők, táskák – tanuld meg, hogy mit, mikor és mivel!

Előadó: Szilágyi Dorottya – smink- és stílustanácsadó

III. TESTISÉG, SZEXUALITÁS – a szenvedély tudománya

Miért, és hova tűnik el a vágy a párkapcsolatból?

Dobd be a vágyfokozókat, teremtsd meg az intimitást!

A kifogástalan fehérnemű választás ismérvei (Előadó: Szilágyi Dorottya – smink- és stílustanácsadó)

A tudatos nő szexualitása

Élj a szexuális játékszerek adta lehetőségekkel!

 ♥ ♥ ♥

Ajánlom Neked ezt a programot, ha a fenti területek bármelyikén elakadásod van, hiányzik a motiváció és gyakran gondolsz a régi szép időkre, amikor még minden klappolt.

Ha nem éred be kevesebbel és nem vagy hajlandó elfogadni, hogy valami az életedben nem olyan, amilyennek Te akarod, és fejlődni szeretnél, akkor itt a helyed!

Az esemény jó hangulatú egész napos női program nőkkel – nőknek, ahol a kérdéseid is bátran felteheted.

A létszám limitált a helyszín befogadó képessége és a téma intimitása miatt, ha nem akarsz lemaradni, biztosítsd a helyed időben!

Jelentkezés e-mailben történik szeptember 26/csütörtök éjfélig előzetesen  : info@kapcsolattartosan.hu

 Kérlek küld el a számlázáshoz szükséges adataid is (név és lakcím).

Részvételi dij: 20.000 Ft (most szezonnyitó áron, 24.900 Ft helyett)