Ami nem megy, nem kell erőltetni!

Nagyon sokan abbahagyják, mielőtt vége lenne, azaz kilépnek a házasságból, párkapcsolatból még azelőtt, hogy igazán tennének annak a megjavításáért. Igen, van az a helyzet, amikor végérvényesen elromlik valami és jobb lezárni, ma azonban divattá vált azonnal feladni. Olyan könnyen adnak sokan tanácsot a lezárásról, hiszen nem ők azok, akik érzelmileg érintettek.

Hasonlóan a fogyáshoz, a párkapcsolat megjavításában a kezdeti hatalmas lelkesedést a lassan érkező eredmény gyorsan a feladáshoz vezeti. Pedig mindkettő esetében a korábbi beidegződött rossz szokások megváltoztatásához idő kell. Ahogy a hizlaló, egészségtelen ételek leváltása a megszokott ízek miatt sem megy egyik napról a másikra, úgy a vitás helyzetet eredményező sértő kifejezések lecserélése, a vádló és számon kérő magatartás megváltoztatása sem két nap alatt fog összejönni.

„Bezzeg régen nem volt ennyi válás!”

Ez valóban így volt, szüleink, nagyszüleink még abban a szellemben nevelkedtek, hogy ha valami nem működik, akkor azt nem eldobni kell, hanem meg kell javítani. Ez igaz  és sokszor sikerül is, mert a dolgokat általában rendbe lehet hozni. Így régen a válás ritkaságszámba ment.

Mára a hozzáállás megváltozott, és megszokott igénnyé vált, hogy mindenki azonnal akarja az eredményt a lehető legkevesebb befektetéssel. Általános vélekedés, hogy:

Vegyünk igénybe külső segítséget mielőtt teljesen kifullad a kapcsolat

„Ami nem megy, nem kell erőltetni!”

Valóban egyszerűbb feladni, hiszen éppen akkor és éppen ott érzelmileg ez tűnik a könnyebb útnak. A legtöbben nem gondolják át mi vezetett idáig, hol rontották el, mennyiben felelősek a helyzetért saját maguk. Az ’ÉN’, az individualizmus felerősödik, amikor egy párkapcsolat megreked, egyre inkább háttérbe tolva a közös életet. Ez nagy veszélyt jelent a párkapcsolatra, hiszen a felek fokozatosan eltávolodnak egymástól.

Mit kellene tenni az eltávolodás és a feladás helyett a pároknak?

A legfontosabb amit tehetnek, hogy megállnak értékelni. Átgondolják és átbeszélik hol rekedt meg a közös életük, mi az, ami a kapcsolatukban a törést okozta. Miért nem képesek azt megoldani, miért nem tudnak közösen tovább tervezni és milyen megoldást tudnak hozni a problémáikra. Ha szükséges, érdemes igénybe venni külső segítséget, aki segít végigjárni a helyzetet előidéző okokat és összerakni a jövőre vonatkozó lépéseket, amelyek a fényét vesztett, egykor boldog párkapcsolathoz vezetnek megújult formában.

A párkapcsolat időről időre történő átbeszélése segít a pár tagjainak megérteni a másik igényét, amelyet kielégítve felépíthetik és fenntarthatják kettejük tartós, boldog házasságát, párkapcsolatát. Ennek megteremtéséhez szükséges az indulatoktól mentes probléma kezelés a másik szándékos megbántása nélkül.

Egy jól működő kapcsolat szövetség, amely átsegíti mindkét félt a nehézségeken. Ez azonban kőkemény önismereti és lelki munka, folyamatos karbantartás és munkálkodást igényel mindkét részről.

A tapasztalat azt mutatja, hogy sokan inkább ugranak fejest egy másik kapcsolatba a meglévő karbantartása helyett, hiszen a környezet – barátok, online media – mind azt erősítik, hogy semmi értelme egy kapcsolat megmentésén dolgozni. Ilyen esetekben a kilépő fél egészen biztosan az önismeret hiánya miatt idővel újra hasonló helyzetbe kerül, hiszen nem tanulta meg a párkapcsolat gyenge pontjait, azok kezelését. Az ilyen ember a párkapcsolata sikertelenségéért minden esetben a másik félt okolja, mintha csakis ő tehetne róla, hogy megromlott a kapcsolatuk.

Meddig érdemes a megromlott kapcsolat helyreállitásán dolgozni?

Mit lehet tenni amikor padlón van a párkapcsolat?

Jelképesen írva számoljunk rá, azaz nézzük meg, hogy van-e még élet a kapcsolatban, van-e civódás, összezördülés a két fél között. Ilyen esetben a pár tagjai fontosak egymás számára, és a civódás oka a párkapcsolati alapok lefektetésének a hiánya. Ezt pótolni azért lényegesen egyszerűbb, mint kiszállni és elölről kezdeni az egészet.

A harmonikus, tartós párkapcsolat ugyanis nem a véletlen eredménye, hanem folyamatos munka, napi jó cselekedet a társunk felé.

Törekedjünk a kapcsolat érzelmi megújulására, és jusson eszünkbe, hogy a párkapcsolatunk egy természetes változási folyamaton megy keresztül, amely egyébként is igényli a megújulást.

Ha erőltetni nem is szükséges semmit, de megtenni mindent azért, hogy a párkapcsolat jól működjön, az állandó változás velejárója. Figyelj a toleranciára – itt megtalálod, hogyan lesz belőle elfogadás és megértés -, és vizsgáld meg, vajon Te is rendelkezel-e a 6 alapvető készség legalább egy részével – melyek ezek? – , hogy jól működjön a párkapcsolatod.

Új év, új hozzáállás – íme 6 javaslat, amivel menni fog!

Új év, sőt új évtized kezdődik! Itt az alkalom arra, hogy elérd azt a harmóniát a párkapcsolatodban, amire mindig is vágytál.  Sikerülni fog! Felejtsd el a korábbi kudarcokat, a hiábavaló próbálkozásokat, és kezdj tiszta lappal. Egy életed van, minek halogatnád?

A recept egyszerű: higgy önmagadban, add hozzá a társad akit korábban te magad választottál, és örömmel teljesedj ki kettőtök kapcsolatában. Az alábbi javaslataimat követve és alkalmazva már egészen rövid idő alatt eredményt fogsz elérni.

Ne várj tovább, kezdd el most!

1. Erősítsd meg az önbizalmad, légy magabiztos!

Talán szokatlan lehet számodra, hogy miért éppen ezzel kezdem a párkapcsolat erősítő lépések listáját, de jó okom van rá. Ugyanis a gyenge önbizalommal rendelkező emberek a megerősítést mindig a külvilágtól várják, és a külvilágtól kapott reakció alapján haladnak tovább. Azaz ha egy adott helyzetben negatív a visszajelzés, akkor az első jelnél összeomlanak, – és a változáshoz szükséges legfontosabb viselkedés, a kitartás hiányában –  a változás eleve kudarcra van ítélve.

Első lépésként tehát ülj le egy papírral és egy tollal, gondold át alaposan és írd le miben vagy jó, mik az erősségeid, miben szeretnél fejlődni, ehhez milyen lépéseket fogsz megtenni. Koncentrálj a pozitív tulajdonságaidra, legyél tisztában azzal, hogy TE is ÉRTÉKES EMBER VAGY! Szeresd magad nagyon!

2.Tedd meg az első lépést, változtass te magad!

A változás kezdeményezés bukásának második leggyakoribb oka, hogy várunk a másikra, hogy tegye meg az első lépést. ’Kezdje ő, miért mindig én kezdjem?’ – hangzik el legtöbbször makacsul és sértetten a kérdés, és az illető nem is sejti, hogy éppen akkor mondta ki az ítéletet a teljes változásra. Azaz minden marad a régiben, mert senki nem kér bocsánatot, hordozza tovább a sérelmeit.

Egy párkapcsolatban két különálló ember dönt az elköteleződés és az életút közös folytatása mellett. Azaz összekapcsolják az életüket, de nem szűnnek meg két különálló egyéniség lenni. NE tedd függővé a viselkedésed a másiktól! A változáshoz tedd meg TE MAGAD az első lépést, akkor is, ha nem kapsz rögtön pozitív visszajelzést, hidd el a jégpáncél a párodról le fog olvadni, ha kitartóan melegíted. Így fogtok lépésenként egyre közelebb jutni egymáshoz.

3. Ne szégyelld kimutatni az érzéseid a párod felé!

Minek is rejtegetnéd? Hiszen ő áll hozzád a legközelebb, ő a társad, a párod, akit életed társául választottál. Az igazi mély összetartozás érzése egy olyan lelki intimitáson alapszik, amelyben nem fordulunk el zavartan, nem félünk a lelkünket a másik előtt lecsupaszítani és a sebezhetőségünket kitárni felé.

Ne fogd vissza előtte a könnyeid, mondd ki szavakkal amikor megbánt téged és ne félj visszakérdezni, hogy tudatosan meg akart bántani a mondandójával vagy csupán nem vette észre és érzéketlen volt. A férfiak hajlamosak meggondolatlan kijelentésekre, hiszen az ő érzelmi világuk nem annyira érzékeny, mint a nőké. Figyelj rá azonban, hogy az örömödet is fejezd ki felé egy öleléssel, egy dicsérettel, egy köszönömmel. Hidd el a visszajelzés fontosabb, mint gondolnád!

4. Hagyd el a rossz szokásokat és vegyél fel újakat, amelyek támogatnak a célod elérésében!

Számtalan szokást veszünk fel és alakítunk ki az életünk során, amelyek kísérik a mindennapjainkat. Olyanok, amelyek már fel sem tűnnek, de ha kimaradnak, hiányoznak. Lehet ez bármi, apró kis mozzanatoktól egészen komoly rituálékig, például a reggeli tea megfelelő hőmérséklete (mérges vagy ha nem elég forró), vagy hogy az első vagy a hátsó ülésre teszed a táskát az induláskor (mert a csomagtartóban nem hoz szerencsét).

Gondold át, hogy kettőtök kapcsolatában milyen idegesítő, vitahelyzetet teremtő szokások alakultak ki az együtt élések során, vagy hogy melyek azok a mondatok és kifejezések, amelyek a párodat azonnal felidegesítik amikor kimondod, és miután beazonosítottad ezeket, figyelj rá, hogy ugyanezzel a lendülettel hagyd is el őket. Keresd meg helyettük azt az alternatívát, amely egészen biztosan a párodnak és neked is örömet fog okozni. Nagyon sokat fog a kettőtök kapcsolatán lendíteni, azt fogod észrevenni, hogy jééé, már milyen régóta nem volt vita hangulat közöttetek.

5. Legyen mindig én-időd és a pároddal mi-időd!

Mi-idő, azaz közös időtöltés

Keresd meg azt a tevékenységet, ami a flow érzését adja számodra, azaz azt az állapotot, amelyben lelkileg feltöltődsz, így lesz a későbbiekben is türelmed és kiegyensúlyozott belső lelki állapotod. Ha kisgyermekes szülő vagy ez kiemelten fontos az életedben, de gyerek nélkül, vagy nagyobb gyerek mellett is kiszakadni a mindennapi teendőkből, a munka rutinjából kulcs a lendületes folytatáshoz. Ha látod a párodon a kimerülés jeleit, esetleg a kiégésre jellemző viselkedést, akkor javasold neki te magad, hogy menjen el és töltődjön fel, legyen ez egy hétvége a barátokkal vagy bármi ami jó neki.

Párként, házaspárként úgyszintén létfontosságú a közös időtöltés, amely történjen kettesben és ne a gyerekekkel, ha vannak. Szervezz mi-időt, amelyben együtt vagytok és egymásra figyeltek. Egy korábbi bejegyzésemben találsz néhány gondolatot a közös időtöltésről, csak ti ketten.

6. Ne add fel, amíg célba nem érsz!

Bármilyen célt is tűzöl ki magadnak, abban legyél egészen addig kitartó, amíg eléred. Lehet, hogy több időbe telik, mint gondolod, lehet, hogy időnként változtatnod kell abban, ahogy elérni szeretnéd, de ahogy mondani szokták Róma sem azonnal épült fel, az összetartó, mély érzések sem néhány nap alakulnak ki. Ha ma nem ér haza időben a párod a vacsorára, holnap is készítsd el és jelezd neki napközben, hogy várod. Mindig keresd a módját, hogy megelőzd a nem várt eseményeket, így még biztosabb, hogy nem fog semmi közbejönni és a tervezett közös program megvalósul.

A cél az, hogy szakíts végleg mindazzal a szokással, tevékenységgel ami eltávolít kettőtöket érzelmileg egymástól, és kezdj el olyan közös programokat, vegyél fel új szokásokat, amelyek mélyítik kettőtök érzelmi kapcsolatát. Az új szokásokhoz számos ötletet találsz a Párkapcsolati Fűszerkönyvemben.

Itt vagyok és segítek, ha szükséged van rá! Párkapcsolatban boldog évet és évtizedet kívánok Neked!

Karácsonyi randi ötletek pároknak

Nagyon könnyű a mindennapi rutinba beállni, azonban ez hamar kiégéshez, párkapcsolati boldogtalansághoz vezet. Miért ne hozhatnád vissza a régi idők érzéseit, amikor randizni hívtad a párod? A kutatók szerint legalább havi egy randi alkalom szükséges a jól működő házassághoz és a karácsonyi időszak kiváló alkalom arra, hogy közös programot szervezzetek.

Emlékszel még mikor beszélgettetek utoljára 30 percet úgy, hogy nem a családi tennivalókat vettétek sorba, hanem közös tervekről, célokról, saját vágyakról beszélgettetek? Mikor volt utoljára igazi randitok? A kettesben töltött tartalmas idő közös emlékeket teremt és észrevétlenül erősíti a kettőtök között lévő köteléket. Íme néhány egyszerű, ámde bevált randi ötlet házaspároknak:

1.Közös séta és beszélgetés

Nem kell hozzá semmilyen felszerelés és nem is kerül semmibe. Hol sétáljatok?

Bárhol, ahol tetszik nektek. A nyüzsgő belvárosban, a szépséges Mátrában, sétautakon, folyóparton, a közeli parkban.

A lényeg, hogy figyeljetek egymásra. Ne megbeszéljétek a dolgaitokat, hanem beszélgessetek mindenféléről. Ne a gyerek és az elintézendők legyenek a beszélgetés fókuszában, hanem az örömötöket, a fájdalmatokat, az érzéseiteket, a gondolataitokat osszátok meg egymással.

2. Szervezz meglepetés programot!

Használd a fantáziád és lepd meg a párod! Ha ismered őt jól, tudod mi az érdeklődési köre, akkor szervezz egy ennek megfelelő programot – ez lehet egy vacsora, egy színházi élmény, sétahajózás, kiállítás, borkóstolás. Figyelj rá, hogy számodra is tetszetős legyen a program.

Nem is sejted, hogy egy jól sikerült este hova vezet! 🙂

‘csak Te kellesz Karácsonyra’ 🙂

3. Romantikázás

A változatosság gyönyörködtet! A találka keretében szervezzétek a randit olyan helyre, ahol még nem jártatok, vagy egy régi kedves emléket idéz fel bennetek. Töltsetek el egy éjszakát egy barátotok lakásában aki elutazott, vagy menjetek el oda, ahol nászúton voltatok. Vegyetek egy páros masszázst  gyertyafényben, üljetek be a jaccuzziba a Rudas fürdő tetején –  legyetek kreatívak!

4. Egész napos kiruccanás

Elszökni egy teljes napra éppen a legnagyobb karácsonyi őrület idején hihetetlenül fel tud tölteni!

Ha igazán romantikus pillanatokra vágysz kettesben a pároddal, akkor hagyd magad mögött a zajos várost, a sok munkát, az otthoni teendőket és töltsetek el kettesben egy napot valahol a közeli vidék egyik szép, kevésbé ismert helyén. Lehet ez egy wellness szálloda, egy falusi apartman, egy vidéki házikó, ahol csend van, és nem zavarja külső zaj a kettőtök beszélgetését, egymásra hangolódását.

Egy teljes nap a romantika és a testi intimitás mellett elég időt hagy arra is, hogy jobban megismerjétek egymást. Tegyetek fel kérdéseket egymásnak, a kapott válaszokból megtudjátok, hogy mit szeret, mire vágyik a másik.

5. Otthon, kettesben – küldj el mindenki mást

Meghitten, kettesben, otthon. Adjátok meg a módját! Hogyan?

Zenehallgatás kettesben: kényelmesen egy fotelba kucorogva, egy pohár finom bor mellett meghitt hangulatot teremtve. Klasszikus zene, jazz vagy retro – megfáradt kapcsolatokat is felpezsdíthet egy gondosan előkészített közös zenehallgatás. Akár egy terített asztal gyertyafénye, a kandalló ropogó tüze, kis bonbon…mit szólsz hozzá? Szerintem a párodnak is tetszeni fog!

Reggeli az ágyban (amikor a nagyszülőknél alszanak a gyerekek) Bizonyítsd a szerelmed egy kis kényeztetéssel! Nem kell belőle nagy ügyet csinálnod, találj ki valami könnyűt és gyorsat. Tedd tálcára, néhány puszi kíséretében szolgáld fel a hálószobában, és a közösen elfogyasztott reggeli után máris derűsen indul a nap.

Romantika a fürdőszobában: Természetesen a forró fürdővel indul – dobj bele egy pezsgő fürdőbombát, fürdősót vagy olajat. Választhatsz habfürdőt is és kezdődhet a romantikázás. Stressz mentesen, relaxálva, kis romantikával fűszerezve. A finom fürdő után jól esik egy könnyed masszázs….és a folytatás már csak rajtatok múlik.

Hálószoba hangulatok: Itt erősíthetitek meg újra és újra a kapcsolatotokat, hiszen az érintések, ölelések fontos részei a kettőtök között lévő varázsnak. Gyertyafénybe olvadó félhomály, behűtött pezsgő az asztalon, lágy zene a háttérben, amelyet csak a poharak csilingelése és az elsuttogott izgatóan szerelmes szavak törik meg. Ugye milyen jól hangzik? Szervezd meg, légy Te magad az élmény!

Szóljon az idei Karácsony kettőtökről, duplán mutasd ki a szereteted és a törődésed a társad felé, ezzel egyrészt elkerülöd a vitákat, másrészt sokkal szebbé varázsolhatod az ünnepet.

Kapcsolatgyilkos kütyük

Beszélsz hozzá, de nem figyel. Lopva a  képernyőre néz, aztán mentegetőzve ugyan, de már nyomkodja is a gombokat. Persze „csak egy gyors csekkolás” – ellenőrzi mi változott az elmúlt egy percben, aztán észrevétlenül a képernyőn ragad a figyelme.

Facebook, Instagram Snapchat, What’s upp, Viber, Yahoo, G-mail stb. – pár éve még nem is ismertük.

Nem is kérdés, az online világnak erőteljes szerepe van az életünkben, és a személyes kapcsolatainkban. Egy bizonyos fokig segítség, hiszen felgyorsítja az időt és áthidal távolságokat. Azonban egy pont után ahelyett, hogy hozzáadna az életünkhöz, elkezd inkább elvenni. Észrevétlenül teszi mindezt. Este még ránéz elalvás előtt, reggel azzal kezdi a napot, persze a kütyüt az éjjeliszekrényen  tartja alvás alatt, mintha a közelsége azt jelentené, hogy semmi új infóról nem fog lemaradni…és egyre több időt töltenek együtt. A telefont mindenhova magával viszi, folyton a keze ügyében van.

Milyen hatással van mindez a szerelmi életetekre? Mit jelent ez neked, aki vele élsz párkapcsolatban, házasságban? Elhanyagolva érzed magad? Olyan, mintha egy harmadik közétek állt volna? Összerándul a gyomrod, amikor meghallod a telefon csipogását az üzenet érkezéséről?

Vajon miért van az okos telefon használatának ekkora hatása két ember közös életére? Végső soron az autó és a vezetés is a párok életében egy gyakori konfliktus forrás, hiszen számos esetben megy a vita azon, hogy ki hogyan vezet. Mégis, ez a fajta vita nem sebzi meg annyira a kapcsolatokat mint az okos telefon és egyéb elektronikai kütyü.

Mitől van tehát egy ilyen hétköznapi dolognak, az okos telefonnak ekkora hatása?

Amikor a párod a telefonhoz nyúl ahelyett, hogy rád figyeljen, az olyan mint az elutasítás. Figyelmen kívül hagy téged. Mintha ott sem lennél, sőt talán zavarod is őt a netezésben, olyan, mintha ezt mondaná neked: „Az üzeneteim átnézése fontosabb, mint veled foglalkozni!” vagy „Jobban érdekel amit a kollégám posztolt éppen, mint amiről Te most beszélsz nekem!”, rá van írva az arcára, hogy  „Nem éri meg rád figyelnem!”.

Az elutasítás pedig fájdalmas, egy idő után kikezdi az önbecsülést, és növeli a párkapcsolati elégedetlenséget. A telefon állandó ellenőrzésére való kényszer észrevétlenül kinyirja a párkapcsolatot.

Mi tehát a megoldás? Szabályozzátok a kütyühasználatot!

Íme 4 tipp a szabályozott okos telefon használatra:

1. Mondd ki, hogy baj van!

A legfontosabb dolog a felismerés és annak a közös meghatározása, hogy mennyi kütyüzés fér az életetekbe anélkül, hogy hatással lenne a párkapcsolatotokra. Azt a határt kell megtalálnotok, amely még elfogadható mértékű, de nem ártó mennyiségű időben.

2. Mond el neki, hogy számodra mit jelent a túlzott mértékű kütyüzés!

Talán nem is veszi észre a párod, hogy mit érzel akkor, amikor beszélgetés közben az üzenőfalat pörgeti. Tudatosítsd vele az érzéseid!

3. Hozzatok létre képernyő mentes zónákat!

Ez lehet akár egy helyiség, mint pl. a hálószoba, és időpont is, például délután 15-20 óra között. Tartsatok közösen telefonmentes napokat, estéket, hétvégéket.

4. Keressétek meg a telefonon az OFF gombot!

Ha a fentieket nem sikerül betartani, akkor kérd meg a párod, hogy kapcsolja ki a wifit a telefonon, vagy magát a készüléket is kapcsolja ki, így megszűnik a kísértés forrása.

Tedd le a telefont, csukd le a laptopot, rakd a fiókba a tabletet és töltsd az időt a pároddal!