Négy ok, miért NE tedd a gyereket a házastársad elé

Jobban szereted a gyereked, mint a házastársad?

Egészen különös dolgokra készteti a szülőket a gyerekek iránt érzet végtelen szeretetük. Nem gond számukra hajnalig fennmaradni, hogy az utolsó flitter is a farsangi jelmezre felkerüljön. Beáldozzák a teljes szombati napjukat, hogy az ország legtávolabbi pontján lévő foci meccsre a gyereket vigyék, hozzák. Az is gyakran előfordul, hogy erőn felül vállalnak túlórát, hogy fizetni tudják, csak menjen a gyerek egy felkapott főiskolára.

Mind közül a legérdekesebb az, hogy jobban szeretik a gyerekeiket, mint a házastársukat.

„Ősanya vagyok és a gyerekeimnél semmi sem fontosabb!” – hallottam a minap ezt a mondatot egy nőtől, ami az egyik legveszélyesebb mondat a párkapcsolatokra, házasságokra nézve.

Mielőtt bárki hátra hőkölne a meglepetéstől, nem kétséges, hogy az a természetes, hogy egy szülő szereti a gyermekét. Az is természetes, hogy előtérbe helyezi egy gyermek szükségletét. Azonban a gyerekek sürgős és azonnali szükségleteikkel könnyen önfeláldozóvá formálják odaadó szüleiket. Sok esetben kisajátítják őket. Ezzel szemben a házastársakat nem kell etetni vagy öltöztetni, nem kell őket megvigasztalni ha elesnek az utcán és közel sem olyan cukik, mint a gyerekek, így könnyen a háttérbe sodródnak a mindennapok feladatai között.

A gyermeket szeretni olyan, mint iskolába járni – nincs más választás, kötelesség. A házastársat szeretni olyan, mint főiskolára, egyetemre járni – rajtad múlik, hogy részt veszel-e benne.

A gyereket és minden mást a házastárs elé sorolni egy biztos módja az eltávolodásnak, a bizalmatlanságnak, és a kapcsolat idővel instabillá válik. Ez az állapot gyakran váláshoz, de egészen biztosan boldogtalansághoz vezet mindkét félnél.

Fontos tehát megérteni, hogy miért NE helyezd a gyereket a házastársad elé:

  • Egyrészt éppen a gyerekek miatt.  A kutatások egyértelműen azt igazolják, hogy azok a gyerekek, akik olyan családban nőnek fel, amelyben a szülők szeretik egymást, biztonságban érzik magukat és sokkal boldogabbak, mint azok, akik szeretet nélküli környezetben nőnek fel. Látnak egy mintát arról, hogy milyen a jól működő párkapcsolat és hogyan kell(ene) két szerető embernek egymással viselkedni, kommunikálni.
    Szerető családban felnőni a biztonság záloga!
  • Emellett a pár tagjai között rosszul kezelt feszültségek átterjednek a gyerekkel lévő kapcsolatra is. Azok a gyerekek, akiknek a szülei gyakran ellenségesek egymással, sokszor önmagukat hibáztatják az otthoni rossz hangulatért, és bizony rosszabbul teljesítenek az iskolában.
    A legjobb dolog, amit egy szülő tehet a gyermekéért, hogy szereti a házastársát!
  • Minden örömet, boldog életet a gyerekkel való kapcsolatból nyerni rövid-távú stratégiának bizonyul. Egy nap ugyanis minden kisgyermek tinédzserré válik, és már nem lesz szüksége az odaadó szülői önfeláldozásra, és végül a családi fészekből kirepül.
    A helyzet megelőzésének módja, hogy jusson eszedbe nem a gyerek az oka, hogy ti ketten egy pár lettetek.
  • A házastárs egy olyan ember, akit millió másikból TE VÁLASZTOTTÁL, hiszen a szerelem és az elköteleződés döntés kérdése. Nem csak egy heves érzésé, hanem egy olyan döntésé, amelyet te magad hoztál. Ezzel szemben nem te választottad a családot, ahova születtél, és nem te választottad azt sem, hogy kik legyenek a gyerekeid – őket az élettől kaptad

Sajnos sok házasságban – férfiak és nők is – idővel minden mást a házastársuk elé sorolnak. Talán nem is veszik észre, mégis minden más fontosabb lesz, mint a társ, a partner. Hallottál már arról, hogy ne tedd a gyereket a házastársad elé?

Előfordult már olyan, hogy megkért a feleséged vacsora után, hogy pakolj el az asztalról, és megígérted, hogy megcsinálod, de valahogy az x-boxnál kötöttél ki? Előfordult már olyan, hogy megkért a férjed ne panaszkodj róla az édesanyjának és ne beszéld ki a házastársi életeteket a barátnődnek, de valahogy nehezen tudtál szakítani ezzel a szokásoddal?

Ha te is ezeket a jeleket látod a párkapcsolatodon, ideje minőségi időt együtt töltenetek. Mit jelent a minőségi idő? Olyan közös időtöltést, amely során alkalmatok van a gyerekek nélkül együtt lenni, beszélgetni. Érdemes felidézni a régi emlékeket és visszahozni azokat az érzéseket, amikor még csak ketten voltatok – ehhez találsz más kisgyerekes házaspártól inspirációt itt és tippeket a közös időtöltésre itt.

A fentiek egészen biztosan valamilyen érzelmet elindítottak benned, hiszen szokatlan és újszerű kimondani, hogy „Ne tedd a gyereket a házastársad elé!”. Azonban egészen nagy számban mennek tönkre házasságok a gyerek születésekor, úgy, hogy közben ezek elkerülhetőek lennének. Az örök recept itt is érvényes: minden nap tegyünk egy picit a párkapcsolatunkért.

Jut idő egymásra? – ‘kapcsolat tartósan’ kisgyerekkel

Felmérések szerint minden 10 JÓL működő házasságból 8 elromlik az első gyerek születése után.  A kisgyerekes házasságok gyakran megtorpannak, hiszen kevesebb idő jut egymásra, a kialvatlanság miatt nincs elég türelem a társ felé, a kevesebb jövedelemből több embert kell eltartani, amely komoly stressz forrást jelent, hiányzik az intimitás, akadozik a kommunikáció, így idővel a házaspár tagjai távolodni kezdenek érzelmileg egymástól.  Sok esetben a további gyerekek érkezése még több konfliktust hoz a házasságba.

Felmerül a kérdés, hogy létezik boldog párkapcsolat gyerek és nagycsalád mellett? Igen, lehetséges!

Hogyan?

A témában Répásy Anitát  kérdeztem, aki 21 éve tesz azért, hogy a házassága örömet és boldogságot nyújtson a férje és saját maga számára. Emellett négy gyermeket nevel és főállásban védőnő.

Igen, jól olvastátok – férj, nagycsalád, főállás és boldog házasság! Még nekem is sikerült megtudnom róla olyasmit, amit nem sejtettem.

– Sokan mondják, hogy nagycsalád mellett semmire nincs idő. Te négy gyereket nevelsz, ebből a két legkisebb ikerpár, azaz két meglévő gyerek mellé kaptál egyszerre még kettőt. Ez nagyon megterhelő feladat a mindennapokban. Emellett példa értékű a házasságod, hogyan csinálod?

Röviden, szeretjük egymást, komolyan gondoljuk a házasságkötéskor tett fogadalmunkat.  

Bővebben a történetünk – 17 éves voltam, mikor megismerkedtünk, mellette lettem nagylányból nő. Ő ugyan idősebb nálam két évvel, de mégis együtt értünk felnőtté. Életünk olyan időszakában találkoztunk, ami pont ideális volt ahhoz, hogy örökké kitartsunk egymás mellett.

Eleinte elég sokat veszekedtünk, – ma már tudjuk apró dolgokon- , de soha nem merült fel, hogy szakítunk, elhagyjuk egymást. Rengeteget olvastam a kapcsolatokról, a házasságról, fejlesztettem a hiányosságaimat, majd ezeket feldolgozva együtt haladtunk.

Rövidesen 21 éves lesz a kapcsolatunk, felfoghatatlan.

Mi a párkapcsolati szupererőd?

Megoldáskeresés, alkalmazkodás, empátia…

Persze ezek mellett milliószor lépek csapdába, de megtanultam bocsánatot kérni, helyrehozni.  Gyermekeimnek és a tapasztalataimnak köszönhetem, hogy a türelmem sokat fejlődött.

Szoktatok-e kettesben időt tölteni, ha igen milyen gyakran és milyen programjaitok vannak?  Ilyenkor ki vigyáz a gyerekekre?

Négy gyermek mellett beszélgetni sem lehet, sokszor este már erőnk sincs erre, így muszáj kettesben lenni olykor. Évente egy alkalommal egy közös hosszú hétvégét beiktatunk, néha kettő sikerül. Az ilyen alkalmakban a legjobb a nyugodt beszélgetés, a finom falatok és végre ki tudjuk magunkat aludni, no és persze a testi intimitás.

Anita és a férje

Emellett szeretek időnként csak kettesben bevásárolni, közben lehet beszélgetni, tervezni. Sajnos nem gyakoriak ezek az alkalmak, de azért havonta egyszer sikerül.

Nemrégen elhatároztuk, hogy gyakrabban elmegyünk vacsorázni –  egy alkalommal már sikerült. Próbálunk ebben hagyományt teremteni.

A családunk nagyon támogató, a nagyszülők mindig szívesen várják az unokákat. Keresztlányomra is mindig számíthatunk. Nagy kincs ez nekünk.

Volt-e komolyabb krízis kettőtök között, ha igen mi volt az és hogyan jöttetek ki belőle?

Az ikrek születése már érett felnőttként, rutinos szülőként ért minket. Az első évben azt hiszem a házasságunkat hibernálva tartottuk, minden felett állt, hogy aludjunk, amennyit csak tudunk. Emellett megtanultuk kihasználni az értékes pillanatokat.

Szülővé válni nem volt könnyű, azt hiszem nem voltunk felkészülve, hogy kapunk egy állandó készenlétet igénylő csemetét, aki alig alszik, mindig szopizik. Ez nagy kihívás volt számunkra fiatalon, sok elvárással önmagunk felé. Tökéletes anya akartam lenni, nehéz volt kialakítani a saját nevelési stílusunkat.

Mi az a hat dolog, amit a legfontosabbnak tartasz a kapcsolatotokban?

Hűség, megértés, szerelem, türelem, összetartozás, tisztelet

Segítő szakmád van, védőnő vagy, néhány éve a gondozottaid, az anyukák megszavazták neked az év védőnője díjat. Azaz bíznak benned, a bizalmukba fogadtak. Hogy látod, mennyire jellemző a családoknál a párkapcsolati konfliktus, sikerül-e megoldaniuk és melyek ezeknek az okai?

Természetesen jellemző, és tudom min mennek keresztül. Igyekszem a várandósság alatt felkészíteni a családot a baba fogadására, a párkapcsolati megterhelés szempontjából. Gyakran mesélek nekik a saját megéléseimről, tapasztalataimról, hogy ezzel bátorítsam őket. Minden megoldható, csak türelem és szerelem kell.

Mi az a párkapcsolati érték, amelyet átadsz a gyerekeidnek, hogy tovább vigyék majd a saját kapcsolataikba?

A tisztelet egymás iránt minden kapcsolatban nagyon fontos. Úgy viselkedjünk mással, ahogy mi is szeretnénk, hogy velünk viselkedjenek.

Mit üzensz azoknak a szülőpároknak, akiknél a konfliktus látszik győzni?

Emlékezzenek a kezdetekre, a szép emlékekre, az erőt ad. Ha ezzel nem tudják felébreszteni a tüzet, akkor váljanak el békében. Azonban láttam már vereségből nyerni házasságokat. Kitartás, minden nehézség elmúlik, de tenni kell érte!