Számtalan minőségben, különböző női szerepekben létezünk a mindennapokban. Egyszerre vagyunk szeretett férjünk társa, imádott gyermekünk édesanyja, kihívást kereső dolgozó ember és ott van még a saját belső lényünk, amit ha megismerünk, akkor igazán megleljük és megszeretjük önmagunkat.
Női szerepek
Ennyi
területet leírva látni talán nem tűnik komplikáltnak az összehangolás, mégis a
tények azt mutatják, hogy sok nő nagyon el van veszve, és nehezen találja az
útvesztőben az egyensúlyt. Egy idő után úgy érzik megfulladnak, és levegőért
kiáltanak.
Hiába szeretnénk a mindennapjaikban kiegyensúlyozott, boldog életet élni, sokszor azt sem tudjuk, hogy mi tesz minket boldoggá, fogalmunk sincs, mi az ami éppen fáj, csak azt érezzük, hogy valami nagyon feszít mélyen belül.
Megborul a harmónia, és nincs elég bátorságunk (mert például a szokások rabjai vagyunk) és nincs elég támogatottságunk (mert ugye a férjünknek igy jó, hogy a vasárnapi ebéd után ledől a nappaliban a kanapéra a kajakómát kiheverni, amig mi az asztalt elpakoljuk és elmosogatunk) változtatni, hogy kitörjünk ebből a helyzetből >> mókuskerékbe kerülünk.
Ismerős az az érzés, hogy szeretnéd utolérni a feladatokkal magad? Jó lenne egy forró fürdő? Bárcsak lenne időd egy könyvet elolvasni? Mikor unatkoztál utoljára?
Nőként a 21.században
A legfontosabb hozadéka, következménye a felhalmozott feladatok okozta frusztrációnak, hogy ez hatással van a lelkivilágunkra, a saját egészségünkre és ami kisugárzik belőlünk azáltal a kapcsolatainkra is.
Ha a család háziasszonyaként nem vagy jól, akkor a család sincs jól!
Mi történik, ha nem érzed jól magad a bőrödben, a szerepeidben? Mi a következménye annak rád nézve, ha nem jól hangolod össze a szerepfeladataid?
1.Frusztrálttá válsz, belső feszültséget okoz, hogy nem vagy a helyeden
2. Megunod amit csinálsz, már nem tölt el élvezettel, izgalommal a női szerepek adta számtalan feladat
3. Magad is ‘unalmassá válsz’ – ismered az érzést, hogy amikor anyává válsz elmaradoznak a gyermektelen barátnők, mert már csak a gyerekről tudsz beszélni? Hiszen mindig ugyanarról beszélsz. Kizárólag anyuka, kizárólag feleség, kizárólag a belső fejlődésével foglalkozó nő, kizárólag a dolgozó nő – ezek mind egyetlen területre teszik a fókuszt, figyelmen kívül hagyva a mindennapok egyéb szerepeit. Egyik kizárólagosság sem jó, hiszen csak azon a területen fejlődünk és a többin nem. Képzeld el, hogy munkamániásként egyszer csak kirúgnak a munkahelyedről (pl. leépítés van, az adott osztály feladatait elviszik más országba) és akkor megszűnik a magabiztos terep és egy belső összeomlás áll fenn, mert amiben kiemelkedően jól éreztem magam, hirtelen eltűnt.
4. A rugalmasságod, a flexibilitásod elveszted. Erre egy tipikus példa, amikor a kizárólagos anyuka életéből kirepülnek a felnőtt gyerekek és hirtelen üressé válnak a napok feladat híján. ’üres fészek szindróma’
Az már látható a fentiekből, hogy nincs könnyű dolgunk nőként a sok életterületünk összeegyeztetésével, de vajon hogyan zsonglőrködjünk a női szerepeink adta feladatainkkal frusztráció nélkül? A következő blogbejegyzésemben hozok rá egy konkrét tervet.
Nő
Anya
Feleség
Ha kedvet érzel hozzá a fentiek elolvasását követően, gondold át, hogy te milyen női szerepekben vagy jelen a mindennapokban, és vajon jellemző-e a kizárólagosság az életed bármelyik területére vonatkozóan? Érdemes összeírni, milyen tevékenységek, feladatok nem tesznek boldoggá, és hogyan tudod őket az életedből leépíteni.
Nem vagy egyedül – a nehézségek mindenki életében jelen vannak. Gyere és csatlakozz a tudatos és támogató nők közösségéhez a Női Terasz Facebook csoportban! Ítélkezésmentesen, egymást támogatva fejlődünk!
https://kapcsolattartosan.hu/wp-content/uploads/2022/06/önmagam.jpeg7501125Weinecker AndreaWeinecker Andrea2022-06-08 06:00:112022-06-08 10:02:50A szerepegyensúly hiánya, női szerepeink kereszttüzében
Sokan idősebbek, érettebbek és több élettapasztalattal rendelkeznek házasságkötéskor, mint azok az elődeik, akik egy-két generációval ezelőtt mondták ki az igent egymásnak. Vajon ez azt jelenti, hogy ők nem a rózsaszín szemüvegen keresztül tekintenek a párjuk tulajdonságaira?
Az igazság az, hogy az emberi természet nem sokat változik generációról generációra, és a legtöbben nagy reményekkel és elképzelésekkel kötnek házasságot. A változás, idővel a kiábrándulás később jön, ahogy az idő telik. Korábban írtam arról (olvasd el itt), hogy minden párkapcsolat és házasság egy természetszerű fejlődésen megy keresztül, és ennek a fejlődésnek a legnehezebb időszaka az, amikor teljesen kiábrándulsz a párodból.
A kiábrándulás buta apróságok sokaságából fakadhat, például a házastárs bosszantó szokásaiból – a levetett zokni a szőnyegen, az ajtó nyitva hagyása, vagy amikor a fiókot nem tolja vissza.
–Éppen akkor kér jelentéktelen dolgokat számon rajtad, miközben a kedvenc sorozatod aktuális részét nézed?
–Háborog, hogy nem vetted meg a bevásárláskor a kedvenc sörét?
Sok apró bosszantó dolog létezik úgy a mindennapjainkban, mint a párkapcsolatunkban, azonban mind közül a leggyakoribb (és talán a legaggasztóbb) jele a házasság válságának bizony így hangzik: ’ Többé már nem vagyok biztos abban, hogy szeretem-e még őt!’
Ezt a kijelentést általában a házastárs iránti izgalom és szenvedély elvesztése kíséri. Hova tűntek a korábbi időszak romantikus érzései? Sajnos idővel a legtöbben elfeledkeznek ezekről:
-terveket készítesz anélkül, hogy megbeszélnéd a pároddal,
–a vitáitok megoldás nélkül zárulnak,
-egyre jobban irigyled az egyedülálló barátod/barátnődet.
Minél több idő telik el ebben az állapotban, annál boldogtalanabb és kiábrándultabb leszel, és máris egy házassági válság közepén találod magad.
A házasság meghittségében egy idő után a házastársak megmutatják önzőségüket, türelmetlenségüket, haragukat. Könnyen megbántják a társukat. Mindkét fél elkezd rájönni, hogy sem a társuk, sem ők nem teljesítik maradéktalanul a kezdetkor egymásnak tett fogadalmat. Elárultnak érzik magukat. A házasság váratlan módon feltárja a társuk és önmaguk hibáit.
Az érzelmi elhidegülés már maga a kiábrándulás, a házassági válság. Három legkínzóbb előidézője az alábbi viselkedés minták, amelyek tartós jelenléte a házaspár tagjai között a házasságot a szakadék felé vezetik:
1. A másik kritizálása
emögött többnyire az a felszabadító érzés lapul, hogy a másik kritizálásával bizony elterelhetem a figyelmet a saját rossz viselkedésemről.
A másik kritizálása
’Komplett ostobaság amit mondasz!’
‘Ne egyél már annyit, így is el vagy hízva!’
’Minden nap későn jössz haza, mindig csak a munka fontos neked!’
Hogyan kezeld a kritikát?
Lehet sértődéssel, ami tovább mélyíti az érzelmi eltávolodást, a bezárkózást. Lehet viszont úgy is, hogy sértődés helyett a kritika mögé nézel, és megfigyeled, mit akar a párod üzenni neked, még ha olyan ügyetlenül teszi is. A kritika mindig valamilyen igényt fogalmaz meg, azonban a kritikát megfogalmazó rossz köntösbe teszi, amit mondani akar, nem tudja helyesen kifejezni. Ha a kritika részét elengeded a füled mellett és az igényre fókuszálsz, az egészen biztosan az újrakapcsolódást segíti a párodhoz. Nyugodtan lehet később segíteni őt konkrét megfogalmazási javaslatokkal, amelyek építőek és nem rombolnak.
2. Harag
kisebb-nagyobb dühkitörések formájában támadja a házasság biztonságát. Tartós jelenléte azt üzeni, hogy a társ mégsem olyan, mint amilyennek szeretném. Jelzi, hogy valamit nem kapok meg. A tartós, lappangó harag egy lassan ölő méreg, mert hosszan mérgezi a lelket, a gondolatokat. ’Mártír vagyok’ érzelmi távolságtartás jellemzi, vagy akár gyakori panaszkodás az ismerősöknek, barátoknak.
Hogyan kezeld a haragot?
Mindenképpen megbocsátással elsősorban azért, hogy megszabadulj a lelket terhelő negatív érzelmektől. Kezd azzal, hogy ismerd be magadnak, mélyen és nagyon haragszol a házastársadra. Döntsd el, hogy megbocsátasz neki a továbblépés és a fejlődés érdekében. Ebben a lépésben segít az, hogy elfogadod: a másik is hibázhat, épp oly tökéletlen, mint te magad vagy. Végül pedig mondd el neki, hogy mennyire megbántott téged, mennyire fáj neked amit tett, utána engedd el az érzést. A legtöbben ott hibázzák el, hogy a megbocsátást bosszúhoz, elégtételhez kötik. Te ne tedd ezt! Ha szeret téged a párod, akkor úgyis bocsánatot fog tőled kérni.
3. Ego-centrizmus
esetén valaki csak és kizárólag a saját szemüvegén keresztül látja a világot, és miközben a saját vágyai mindig elsőbbséget élveznek, a párja szükségleteivel nem képes törődni. ’Ha mindketten elsőbbséget adtok egymásnak, akkor senki sem jön a második helyre!’ – ez a mondás ellentmond az ősi ösztönöknek, hiszen belénk van kódolva, hogy önmagunkra és a saját szükségleteinkre koncentráljunk. A házasság azonban elsősorban a közös egységről szól, és csak másodsorban az egyéni érdekekről.
Hogyan legyél önzetlen a házasságban?
Törődj a társaddal
A legfontosabb, hogy figyelj az egyensúlyra: házastársat tenni önmagad elé NEM egyenlő azzal, hogy teljesen elhanyagolod önmagad. Sok nőre jellemző az önfeláldozás a házasság és a család oltárán. Ezt NE tedd! Az egyik legjelentősebb szabály, hogy mindig bánj jobban a pároddal, mint másokkal. Mit jelent ez? Azt, hogy az udvariasságot, a kedvességet, a toleranciát, amit a barátoknak, ismerősöknek, családtagoknak nyújtassz, sokkal magasabb szinten add a társadnak. Mielőtt beszélsz hozzá, amikor mérges vagy, kérdezd meg magadtól, vajon mondhatnád-e ezt a szüleidnek, a főnöködnek, a barátnődnek? Ha nem illik másnak mondani, akkor ne mondd a párodnak se.
Az évek múlásával megjelenik a kiábrándulás, a házasságban kihívásokkal, akadályokkal kell szembenézni. Ez elkerülhetetlen. Az azonban nem mindegy, hogyan kezeled ezeket az akadályokat.
Sikerül-e a fentiekben leírt javaslatok betartásával a kiábrándulás, válság időszakát gördülékenyebbé tenni, vagy ugyanazokat a megoldatlan köröket futjátok és hagyod, hogy ez az időszak végleg elválasszon benneteket egymástól? Sok negatív energia lehet a házasságban ebben a szakaszban, a legjobb ilyenkor megadni az elégséges teret egymásnak.
Nem vagy egyedül – a nehézségek mindenki életében jelen vannak. Gyere és csatlakozz a tudatos és támogató nők közösségéhez a Női Terasz Facebook csoportban! Ítélkezésmentesen, egymást támogatva fejlődünk!
https://kapcsolattartosan.hu/wp-content/uploads/2021/04/kritika-1a.jpg330494Weinecker AndreaWeinecker Andrea2021-04-25 15:30:042021-04-23 11:39:07Kiábrándulás után lehet még folytatni?
Mindannyian
igazi, tartós szeretetet, kapcsolatot szeretnénk. Mégis, túl sokan nem tudják
követni az álmaikat és végül elválnak. Igaz, mindig vannak olyan házasságok,
amelyeknek létre sem kellett volna jönnie és olyanok is, amelyeket már hamarabb
le kellett volna zárni. Mindezek mellett sajnos túl sok olyan jó házasság is van,
amely válással végződik, annak ellenére, hogy ez elkerülhető lett volna.
Miért nem
tudják ezekben a házasságokban a párok a válást elkerülni?
A válasz
nagyon sokrétű. A számos ok közül az
alábbiakban egy olyan természetszerű folyamatra szeretnék rávilágítani,
amelynek a megértése és elfogadása egészen biztosan segíteni fog a hullámvölgy
mélyéből a magasba jutni.
Minden házasság – a különbözőségük mellett – átmegy egy természetes, jól kiszámítható fejlődési szakaszon. Ezen szakaszok időbeli elérése a pároknál eltérő lehet, és az a mód is, ahogy a pár tagjai ezeknek a szakaszoknak a nehézségeit kezelik. Ami viszont biztos, hogy előbb-utóbb minden házaspár, párkapcsolatban élő ember szembesül e szakaszok kihívásaival.
A párkapcsolati szakaszok megértése megadja számodra azokat az eszközöket, amely segítségével szintet tudsz lépni egy újabb szakaszba. Ha tudod, éppen mi történik veled egy nehéz párkapcsolati helyzetben, akkor képes leszel nagyobb türelmet tanúsítani önmagad és a társad felé, több együttérzést nyújtani mindkettőtöknek és lényegében a közös életeteket fejleszteni.
Ezeket a fő szakaszokat különítjük el egy párkapcsolat fejlődésében:
1.szakasz – Rózsaszín köd időszaka
2. szakasz – Párrá válás, a közös élet kialakítása
3. szakasz – Kiábrándultság és válság időszaka
4. szakasz – A tartós kapcsolat megteremtésének az időszaka
5. szakasz – A mély összetartozás időszaka
Együtt az úton
Nézzük meg részletesen mit tartalmaznak ezek a párkapcsolati szakaszok:
1. szakasz – Rózsaszín köd időszaka
Tombolnak a hormonok
Szokták még hívni nászutas időszaknak, lila köd időszakának, a lényege, hogy ebben a kezdeti, intenzív szakaszban történik a szerelembe esés, tombolnak a hormonok. Általában egy-két, esetleg három évig tart, attól függően, hogy mikor érkezik az első gyerek a kapcsolatba és hogy előzetesen is együtt éltek-e a pár tagjai. Jellemzője egy olyan szimbiózis két ember, a pár tagjai között, amelyhez hasonlót egyedül a csecsemő-édesanya kapcsolatban lehet látni, azaz egy teljes összefonódás. A pár tagjai mindenhova együtt mennek, mindent együtt csinálnak, lazulnak a baráti kapcsolatok, a másiknak csak a jó tulajdonságait veszik észre, és azt hiszik, hogy ez a mámor örökké fog tartani. Szerencsére
ez nem így van, hiszen nehéz lenne egy egész életet úgy ledolgozni a
munkahelyen, hogy közben napi x órában a másikról álmodozunk. Ennek előbb-utóbb
egy kirúgás lenne a vége.
E szakasz kihívása:érdemes ennek az időszaknak a pozitív érzéseit, megéléseit, a közösen átélt programokat ’elmenteni’ a jövőbe. Mit jelent ez? Írjunk naplót, készítsünk fotóalbumot, videó felvételeket, a lényeg, hogy a közösen átélt ’jót’ mentsük át a későbbi párkapcsolati nehézségeket tartalmaz időszakokba, hogy legyen egy olyan erőforrásunk, amihez majd nyúlni tudunk és az hitet ad, feltölt minket. Szintén ebben az időszakban érdemes lefektetni a közös élet, a közös értékrend alapköveit, és megválaszolni olyan fontos kérdéseket, mint hogy: Ki vagy te az adott párkapcsolatodban? Milyen közös terveitek vannak? Szeretnétek-e gyereket és mikor? stb.
2. szakasz – Párrá válás időszaka, a közös élet kialakítása
A ’megvalósítás’
szakaszának is szokták hívni, hiszen két külön egyéniségnek meg kell tanulni
csapatban együttműködni. A legtöbben
eljutnak ebbe a szakaszba, azonban továbbra is vágynak az előző szakaszra
jellemző őrült, szenvedélyes szerelemre. Ebben a szakaszban csillapodik a mámor
és elmélyül a szeretet, két ember párban egyesül. Ilyenkor születik meg az első
gyermek a kapcsolatba, azoknál a pároknál pedig, akik nem vállalnak gyereket
még szorosabbá válik az egymás iránt érzett szeretet. Ez a szakasz az
összetartozás és az öröm időszaka. Megtanuljuk mit szeret a másik és tágítjuk a
saját határainkat azáltal, hogy őt az életünkbe befogadjuk a közös élet
kialakításához. A filmekben ilyenkor jön
fel a ’Boldogan éltek felirat’, majd a ’Vége’ kiírás, mert tudják, ha
folytatnák a történetet, akkor a szakasz vége felé bekövetkezne a
kiábrándultság. Egyre jobban a ’felhők között járásból’ a realitás talajára
érkezünk, és egy idő után olyan dolgok jönnek a felszínre, amelyeket vagy nem
vettünk észre a párunk jellemében, viselkedésében, szokásaiban, vagy eddig boldogan
figyelmen kívül hagytuk, de idővel egyre jobban bosszantanak. Lassan a hatalmi
harcok is felmerülnek.
E szakasz kihívása: az első néhány közös év után sok pár tapasztalja, hogy az értékeik és a céljaik nem mindig és mindenben egyeznek. Ilyenkor jönnek elő azok a kérdések, hogy ki mikor akar gyereket vállani, vajon minden vasárnapot a szülőknél kell-e tölteni, pénz beosztásával, vagy akár a vallással kapcsolatos nem egyezőségek és hogyan sikerül ezekben a kérdésekben kompromisszumos megoldásra jutni. Ha nem sikerült az előző fázisban ezeket az értékeket egyeztetni, akkor ebben a fázisban már elkerülhetetlen ezeket az ún. ’nyomógombokat’ egyeztetni, igény esetén akár külső támogatással. (kapcsolatfelvétel itt)
3.szakasz – Kiábrándultság és válság időszaka
Gyerek vállalás, családdá válás időszaka
Ha elérkeztél idáig, akkor üdvözöllek a házasság legnehezebb időszakában, amely ha nem figyelsz, könnyen válással végződhet. Ebben a szakaszban az éveket a legtöbb pár otthon alapítással, karrier építéssel, gyerekneveléssel tölti, azzal a céllal, hogy egy mozgalmas, őrülten modern életet tudjon fenntartani. Eközben egymásra nem jut idő, nincs figyelem és a pár tagjai fokozatosan egymástól eltávolodnak. Valószínűleg van néhány gyereked, fizetendő jelzáloghiteled, karriered és munkád neked és a párodnak – ez hatalmas megterhelést jelent a házasságnak. Túl sok pár kezd el azon gondolkozni, hogy ’Vajon ennyi lenne az élet?’ Válaszként pedig viszonyt létesítenek, vagy elválnak.
E szakasz kihívása: nagyon figyelj a házasságodra! Időt és munkát kell tenni a közös időtöltésre, az egymásra figyelésbe és ne gondold, hogy majd magától minden rendbejön ha gondok akadnak. A tartós kapcsolat létrejöttéhez elengedhetetlen a rendszeres beszélgetés: ütemezz közös időt a pároddal, tervezz időnként randevút, fektesd le a gyerekeket korábban, kapcsold ki a TV-t, hogy beszélgessetek és legyen köztetek szex és intimitás. Egymás megértése, a problémák, konfliktusok tisztázása egy külső, független segítő támogatásával hasznosabb, mint elnyújtani ezt a szakaszt a megbocsátás képtelenségével. (kapcsolatfelvétel itt)
4. szakasz – A tartós kapcsolat megteremtésének időszaka
Ha jól
gazdálkodtál az erőforrásokkal az előző szakaszban, akkor ez a a szakasz arról
szól, ami a nevében is van. A tartós kapcsolat kialakításáról, az újrakapcsolódásról,
de ezúttal mélyebben – igaz, mély szeretettel, egymás felé fordulással. Először
láthatod a párod olyannak, amilyen ő valójában, nem pedig a saját,
kielégítetlen szükségleteid szemüvegén keresztül. A bónusz pedig abban rejlik,
hogy korábban nem tapasztalt, örömtelibb kapcsolódás lesz közöttetek, mint
korábban.
E szakasz kihívása: erre az időszakra jellemző, hogy a gyerekek kirepülnek, a saját lábukra állnak, így ha nem dobtad be a törölközőt az előző szakaszban, légy büszke magadra és élj a felszabadult idő luxusával! Új kalandokat szerezhettek, együtt tanulhattok dolgokat, miközben külön-külön is több idő jut magatokra. Lehetőséget és időt kaptok arra, hogy megéljétek e szakaszra jellemző jó élményeket, rajtatok múlik, a kapott erőforrásokkal hogyan gazdálkodtok.
5. szakasz – A mély összetartozás időszaka
Harmónia és összetartozás
Mire a házasságod, párkapcsolatod ebbe a szakaszba ér, addig megélted a családi élet minden káoszát, anélkül, hogy szétváltatok volna. Sok hosszú, nehéz közös év után most már ténylegesen élvezitek az egymás iránti szeretetet, az együttlétet. Egy megfoghatatlan, irigyrésre méltó együttműködés és harmónia jellemzi a kapcsolatotokat. Már elég csak egy pillantás az egyetértéshez és a megértéshez. szavak nem is mindig szükségesek. Nem gond, ha van külön hobbi, nem gond, ha külön hálószoba van. Az összetartozás végérvényes és feloldhatatlan.
E szakasz kihívása:mutass tovább a párod iránt figyelmet és szeretetet. Ne feledd, most már nem csupán egymásért, hanem a gyerekekért és az unokákért is felelős vagy, akik a boldog családi fészekbe örömmel érkeznek haza.
Milyen lenne a világ ha minden párnak lenne egy útmutatója a fentiekkel és sikeresen eligazodna a párkapcsolat öt fejlődési szakaszában?
Az eredmény egy szeretetteljesebb, örömteli világ lenne, amelyben az emberek jobban megértenék és tiszteletben tartanák egymás különbözőségét. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a párok tagjai megértenék, miért van szükség mind az öt szakaszra és ezek miért nem felcserélhetők, ezek hogyan szolgálják a házasságban, párkapcsolatban megélt személyes fejlődésüket, amit később a saját gyerekeik, unokáik részére tudnak átadni, hogy általuk is jobb világot teremtsenek.
Nem vagy egyedül – a nehézségek mindenki életében jelen vannak. Gyere és csatlakozz a tudatos és támogató nők közösségéhez a Női Terasz Facebook csoportban! Ítélkezésmentesen, egymást támogatva fejlődünk!
https://kapcsolattartosan.hu/wp-content/uploads/2021/02/örökké2.jpg330464Weinecker AndreaWeinecker Andrea2021-02-03 13:16:002022-06-07 12:25:55A párkapcsolat öt fejlődési szakasza
A közvetlen család, a szülők mintaadók a gyerekeik számára. Nem a szavaikkal nevelnek, nem az számit, hogy mit mondanak, hanem a magtartásukkal, a gondolkodásukkal, az életvitelükkel formálnak. Az, ahogyan viselkednek sokkal mélyebb nyomot hagy bennük, mint a tanításuk – igy jönnek létre a minták és a szokások.
Három generáció
Ez a családi minta egy életen át hat a gyerekekre, sokszor továbbadják későbbi generációknak is, így lesz egy egyszerű, ámde ismétlődő szülői viselkedés transzgenerációs. Anyuka a vitákat a férjével mindig duzzogással zárja? A gyerek csak azt látja, hogy anyuka duzzog, nem szól apához, aki egy idő után ezt szeretné feloldani, így bocsánatkérő beszélgetést kezdeményez a feleségével, aki a férjére a ’győztes’ pozíciójából tekint.
Mit lát a gyerek kívülről?
Lám a duzzogás milyen hasznos, mert
végül anyukát szóra bírta, és fogalma sincs azokról a kis mögöttes játszmákról,
amelyek ezt a viselkedést kikényszerítik.
A párválasztásban, a konfliktus kezelésben, a mindennapi kommunikációban láthatatlanul van jelen számtalan transzgenerációs minta:
Az az anya, aki mélyen lenézi és megveti a férjét, megtanítja a lányának, hogy a férfi megbízhatatlan és alkalmatlan. A fia számára a minta üzenete az, hogy a férfi másodhegedűs és jobb ha észre sem veszik.
Az az apa, aki csak akkor van otthon, amikor épp nincs jobb dolga, megtanítja a fiának, hogy a családi fészek egy szálloda. A lánya pedig azt tanulja, hogy mindent egyedül kell megoldania és a férfiakra nem lehet számítani… „
Ezek a viselkedés minták észrevétlenül válnak a gyerekek számára követendő viselkedésnek, igy mire felnőtté válnak, rögzülnek a gondolkodásukban, a viselkedésükben szokásokként. Mit értek szokások alatt? Olyan automatikus cselekvéseket, amelyeknek gondolkodás nélkül, gépiesen engedelmeskedünk.
Gyakran ezek a minták, szokások ártalmatlanok és érdemes megtartani őket. Mások egyszerűen kevésbé hatékonyak. Néhányat azonban romboló és káros lehet tovább vinni.
Azt, hogy a szokásaink milyen hihetetlenül
erősek és beépültek a mindennapi viselkedésünkbe, jól példázza az alábbi
történet:
Egy frissen házasodott pár egyik vasárnap a reggelihez készülődött. A feleség elővette a sonka szeleteket, lehúzta a héját és a két szélükről mindegyiknek egy-két centimétert levágott, majd a serpenyőbe tette. A férje kérdő szemmel figyelte, ahogy a neje a reggelit készíti, majd végül kidobja a sonka levágott széleit. Kis idő után megkérdezte őt, hogy miért dobja ki a sonka tökéletesen jó végeit. A feleség értetlenül nézett rá: ’Miért, mi a baj ezzel, nem így kell készíteni?’
A férjével folytatott rövid beszélgetés után a feleség úgy döntött, hogy felhívja az édesanyját, hogy bizonyítékot szerezzen tőle, a sonkát valóban így kell készíteni.
„Anya, kérlek mond el a férjemnek, hogy miért kell a sonkának levágni a széleit’”– mondta ingerülten, miközben a telefont nyújtotta a férjének.
Az édesanyja kissé szégyenkezve válaszolt, hogy nem tudja az okát, évekig csak nézte, ahogy az ő édesanyja is így készíti. Ezután a feleség zavartan felhívta a nagymamát. Mi volt a nagymama válasza?
„Nos, ez csak a serpenyő miatt volt. Nagyapád mindig akkora szeleteket hozott haza a hentestől, hogy soha nem illeszkedtek jól az én apró serpenyőmbe. Így hát levágtam a sonka széleit. Talán nagyobb serpenyőt kellett volna vennem”…- tűnődött a nagymama a kérdésre.
„Talán nagyobb serpenyő kellett volna…”
Álljunk meg egy pillanatra, és gondolkodjunk el a sonka történetén. Mi van akkor, ha egy adott szokás nem a sonka elkészítésére irányul, hanem arra, hogyan viselkedünk amikor a házastársunk kiabál, mit teszünk, amikor kiderül, hogy hűtlen lett, vagy hogyan kezeljük azt, amikor a gyerek születése után kizárólag anyaként funkcionál és megszűnik feleség lenni. Mi van akkor, ha ezek a minták, szokások a házasságban nem csupán megmosolyogtató, apró félreértések, hanem azt a közös értékrendet rengetik meg, amelyre a házasság épült?
Az örökölt családi minták a párkapcsolatot is elronthatják
„Úgy érzem van még egy harmadik gyermekem is!”, „Olyan vagy, mintha az anyám lennél!” – szokták mondani férjek és feleségek ezeket a mondatokat a házastársukról. Nagyon sok párkapcsolatra jellemző, hogy annak működése inkább mintáz egy szülő-gyerek kapcsolatot, mintsem két felnőtt ember egyenrangú viszonyát. Az előbbi egyszerű sonkás példa nyomán jól látható, hogyan ragad bele egy felnőtt ember a gyerekkori szülő mintában, és viselkedik később a saját házasságában is gyerekként vagy szülőként. Mindez észrevétlenül, egy folyamat részeként alakul ki, amelyben feladjuk az énhatárunkat annak érdekében, hogy minél jobban kedvezzünk a másiknak és szerethető embernek mutatkozzunk.
Mi a jó minta?
Önmagunk legjobb verziója és az erre való törekvés.
A hozott mintákat felismerve, ha szükséges azokat megváltoztatva, önmagamnak szeretetet adva, mert csak így tudok a gyerekeimnek jó mintát mutatni – hiszen minta van, nem nevelés. Így válik felnőtt korára a gyermek is jó férjjé illetve jó feleséggé.
https://kapcsolattartosan.hu/wp-content/uploads/2021/01/családi-minta.jpg330464Weinecker AndreaWeinecker Andrea2021-01-21 09:48:242021-01-21 10:08:35Családi minták és szokások
Ha egy évvel ezelőtt te is azt mondtad 2020-ra, hogy ’Ez az én évem lesz!’akkor valószínűleg te sem arra gondoltál, amit végső soron ez az év hozott. Örökre bevésődik az emlékezetünkbe a korona vírus mindent elsöprő hatása miatt.
Másokhoz hasonlóan én is hosszú órákat töltöttem az évtervezéssel tavaly ilyenkor – listákat írtam, célokat tűztem ki mindarról, amit el akartam érni magam és a családom számára. Az első két hónapban pedig minden jól, a tervek szerint ment. Mindannyian boldogok voltunk, tettünk a dolgunk a kitűzött céloknak megfelelően, és egyikünk sem tudta, hogy a magunk kis világa, a mindennapjaink hamarosan gyökeresen meg fognak változni.
Március végén aztán megérkezett a járvány. No, nem mintha legalábbis vártuk volna, vagy tudtunk volna az érkezéséről. Élénken él bennem az első coviddal kapcsolatos emlék, amikor péntek délelőtt törölték a gyerekeim következő hétre tervezett iskolai úszás oktatását, majd néhány órával később már az egész oktatást. Péntekről hétfőre az iskolák bezártak, és néhány nap alatt igazi pánik hangulat alakult ki. Negyvennyolc óránk volt, hogy az életünket teljesen átprogramozzuk.
2020 az az év, amely talán minket, embereket is, de néhány dolgot egészen biztosan örökre megváltoztatott.A kialakult helyzet arra kényszerített minket, hogy lelassuljunk, feladjunk dolgokat (akár akartuk, akár nem) és annak ellenére, hogy folyamatosan vágytunk a régi, megszokott életünkre, lassan felismerjük, hogy talán sok minden már véglegesen megváltozott.
Amikor visszatekintek a tavalyi évre, nyilvánvalóvá válik, hogy nem életem legjobb éve volt, és borzasztó nagy kihívás volt két elsős kisgyerekkel lavírozni napi szinten az egyéb feladatok között. Ismerkedtünk a betűkkel, a számokkal- egyszerre voltam a gyerekeit oktató tanárnő, az őket nevelő édesanya, társ és feleség, jövedelem termelő dolgozó nő, az otthonunk rendtartója, a tágabb családi szerepeket ellátó ember és valahol a sor végén néha jutott idő önmagamra. Mentálisan és fizikálisan is kimerült voltam úgy, mint rajtam kívül sokan mások.
Mégis, annak ellenére, hogy ez az év nehéz volt, ennek oka és célja volt. Minden nehézségnek és megpróbáltatásnak, amivel szembesültem, célja volt és fontos tanulsága van. Lehet, hogy 2020 soha nem lesz a kedvenc évem, de egészen biztosan felnyitotta a szememet több szempontból. Melyek voltak a legnagyobb tanulságok és miért vagyok hálás ezekért? Íme amit elmentek magamnak belőle a jövőre nézve.
Négy fontos tanulság a 2020-as évből:
1. Rendben van, ha lelassulok
Korábban azt gondoltam maximalista munkamániásként, hogy az állandó elfoglaltság egy megtisztelő jelvény. Amikor éppen nem csináltam semmi produktívat, akkor addig nyüzsögtem, amíg találtam valami tennivalót. A krízis helyzet segített abban, hogy átformáltam a fontossági sorrendet és megértettem, hogy szükség van az ún. üresjáratra. Ilyenkor feltöltődöm, hiszen meglehetősen kimerítő dolog, hogy valamit mindig csinálni vagy megvalósítani akarok. Mai napig előjön időnként az állandó tenni-akarás érzése, de már keretek között tudom tartani. Tetszik vagy sem, a rohanó életmódom lelassult, és folyamatosan dolgozom azon, hogy a munka és a semmittevés kényes egyensúlyát fenntartsam.
2. Rendben van, ha segítséget kérek
Önismereti, párkapcsolati kérdések és nehézségek, amelyekkel korábban nem foglalkoztál, csupán a felmerülésüket követően a szőnyeg alá söpörted őket, a továbbiakban tudomást sem véve róluk – a bezártság időszakában felerősödve jöttek elő. Elárasztották az életed, éppen úgy, mint korábban, amikor fogalmad sem volt mit kezdj velük. 2020 volt az az év, amikor muszáj volt foglalkozni velük. Rendben van, ha nehézséged akad. Rendben van, ha nem tudod mit kezdj vele…és rendben van, ha segítséget kérsz és fogadsz el. Én is éppen így tettem, amikor szükségem volt rá, neked is ezt javaslom. Nem tudunk és nem is kell mindent egyedül megoldani. Ha párkapcsolati kérdésekben nehézségeid vannak, keresed a választ, a megoldást, örömmel segítek, és a felmerülő kérdéseidre, félelmeidre együtt találunk választ. (kapcsolatfelvétel itt)
3. Időnként ki kell kapcsolni a közösségi médiát
Csodálatosan feltölt, ha néhány hétig nem követem napi szinten
az online híreket, nem nézek TV-t, hiszen ezek rengeteg negatívumot közvetítenek
mind a képi, mind pedig a szöveges tartalmaik által. Távol lenni másoktól és a
saját kis világom előnyeit élvezni azt is jelenti, hogy nem hasonlítom magad
mindarra, amit a közösségi médiában látok, és több időm van arra, hogy élvezzem
az életet, ahelyett, hogy aggódnék amiatt, hogy mindenki más mit csinál.
4.Azt is lássam meg, ami van (ne csak azt, ami nincs)
A mondás szerint a másik oldalon mindig zöldebb a fű, a tapasztalat viszont azt mutatja, hogy ez nem igaz. A tavalyi év nagy részében mindannyian kénytelenek voltunk otthon maradni. Több időt töltöttünk a családunkkal, és ez az összezárt helyzet megtanított minket arra, hogy észrevegyük azt, amink van. Az egészséges, önfeledt gyerekeket, a szép, rendezett otthont, a négy falon kívül a saját kertet (akinek van), a társat, akivel bár vannak nehéz helyzetek és pillanatok, jelen van és elérhető, támaszként szolgál és mi ketten egy egységet alkotunk. Ahelyett, hogy aggódnál a hiányzó tárgyakért, időről időre emlékeztesd magad mindarra, ami már a birtokodban van.
Egyszerre volt rendkívüli és átlagos az év: rendkívüli, mert számos új és ismeretlen helyzetet hozott, átlagos, hiszen az élet nem állt le, csak más formát öltött. Világossá vált, hogy milyen lehetőségeink vannak, ki mennyire gondolja komolyan, amit mond, és kinek van ereje ahhoz, hogy az ígéreteket meg is valósítsa. Utóbbira kell fókuszálnunk ebben az évben figyelembe véve az előző év tanulságait.
Nem vagy egyedül – a nehézségek mindenki életében jelen vannak. Gyere és csatlakozz a tudatos és támogató nők közösségéhez a Női Terasz Facebook csoportban! Ítélkezésmentesen, egymást támogatva fejlődünk!
https://kapcsolattartosan.hu/wp-content/uploads/2021/01/2020.jpg330464Weinecker AndreaWeinecker Andrea2021-01-11 14:27:542021-01-11 17:15:29Négy fontos tanulság a 2020-as évből
Akik már több éve házasságban élnek azt gondolják, hogy a Valentin-nap a virág- és ajándék boltosok ünnepe, hogy növeljék az eladásaikat. Többnyire letudják az egész napot egy apró kis ajándékkal, és egy egészen picikét lenézik azokat a fiatal szerelmeseket, akiket láthatóan elbűvöl a Valentin-nap varázsa.
Sajnos ezzel a hozzáállással elesnek a Valentin-nap igazi esszenciájától, hiszen ezen a napon nem csupán önmagát a szerelmet ünnepeljük, hanem kimutat(hat)juk a ragaszkodásunkat és a hálánkat a partnerünk, házastársunk felé. Éppen a hosszabb ideje együtt élő pároknak van erre szükségük, hiszen az évek előre haladtával csökken közöttük az intimitás és a romantika. Ez a nap pedig jó alkalom visszahozni ezt.
A munkahely, a család, a házimunka nyomásában a párok sokszor el is felejtik magát a Valentin –napot, jó esetben vezetés közben rádiót hallgatnak, ahol a műsorvezető bemondja milyen nap van épp aznap. A megszokott napi rutinban nincs idő egymásnak megfelelő minőségi időt és figyelmet nyújtani, és ez sajnos lassan ki is kopik a párok mindennapi életéből.
A Valentin-nap azonban tökéletes lehetőség arra, hogy felrázd kettőtök szerelmi életét. Hogyan?
Íme a 4 ok miért foglalkozz a Valentin-nappal ha házas vagy:
Vezessetek be egy új szokást: lehet ez bármi amit élveztek, arra figyeljetek, hogy meglegyen a közös élvezet. Egy romantikus séta, vacsora egy jó ideje vágyott étteremben, közös filmnézés. Legyen ez a szokás valaminek a kezdete, amit minden évben ezen a napon megtartotok. Idén, 2020-ban ráadásul ez a nap péntekre esik, így előttünk egy egész hosszú hétvégés wellness lehetősége, amit szerelmesen tölthetünk.
Hozd felszínre a régi emlékeket: valaha minden pár életében jelen volt a rajongás egymás iránt. Emlékezzetek vissza ilyen emlékekre közösen, ha tetszik éljétek meg együtt újra. A kedves emlékek egészen közel hoznak benneteket egymáshoz – nem is gondolnád, milyen lelkesítő hatása van a napi rutinra!
Töltsétek együtt az egész napot, azaz legyen mi-időtök! Ez a közös időtöltés különösen értékes azok számára, akik egyébként nehezen tudnak elszabadulni otthonról, például a kisgyerekes szülők. Vigyétek a gyerekeket a nagyszülőkhöz, vegye fel a barátnőd őket az iskolából, a lényeg, hogy semmi ne zavarja meg a napotokat együtt.
Ajándék azért ne maradjon ki, lehet ez bármi, amivel tudod, hogy örömet szerzel a párodnak. Ne feledd, az ajándék nem az értékről szól, hanem a mögötte rejlő szándékról. Jelzi a másiknak, hogy ő fontos számodra.
Ha már jó ideje házasok vagytok, akkor még többet szükséges tennetek ahhoz, hogy a párkapcsolatotok örömteli és harmonikus maradjon. A Valentin-nap jó alkalom arra, hogy pozitív változást hozzon a közös életetekbe.
Tedd meg te az első lépést. Szánj időt arra, hogy kifejezd a házastársad felé a szereteted, megköszönd neki a közös éveket és újratöltsd figyelemmel, szeretettel a házasságodat. Az ilyen alkalmak abban segítenek, hogy egy pillanatra megállj, és átérezd, ki és mi igazán fontos számodra, mi képvisel értéket az életedben.
Élj a lehetőséggel!
https://kapcsolattartosan.hu/wp-content/uploads/2020/03/Valentine2.jpg330464Weinecker AndreaWeinecker Andrea2020-11-17 12:28:572020-11-17 12:31:064 ok miért foglalkozz a Valentin-nappal ha régóta házas vagy
Nagyon sokan
abbahagyják, mielőtt vége lenne, azaz kilépnek a házasságból, párkapcsolatból
még azelőtt, hogy igazán tennének annak a megjavításáért. Igen, van az a
helyzet, amikor végérvényesen elromlik valami és jobb lezárni, ma azonban
divattá vált azonnal feladni. Olyan könnyen adnak sokan tanácsot a lezárásról,
hiszen nem ők azok, akik érzelmileg érintettek.
Hasonlóan a
fogyáshoz, a párkapcsolat megjavításában a kezdeti hatalmas lelkesedést a
lassan érkező eredmény gyorsan a feladáshoz vezeti. Pedig mindkettő esetében a korábbi
beidegződött rossz szokások megváltoztatásához idő kell. Ahogy a hizlaló,
egészségtelen ételek leváltása a megszokott ízek miatt sem megy egyik napról a
másikra, úgy a vitás helyzetet eredményező sértő kifejezések lecserélése, a vádló
és számon kérő magatartás megváltoztatása sem két nap alatt fog összejönni.
„Bezzeg régen nem volt ennyi válás!”
Ez valóban így volt, szüleink, nagyszüleink még abban a szellemben nevelkedtek, hogy ha valami nem működik, akkor azt nem eldobni kell, hanem meg kell javítani. Ez igaz és sokszor sikerül is, mert a dolgokat általában rendbe lehet hozni. Így régen a válás ritkaságszámba ment.
Mára a
hozzáállás megváltozott, és megszokott igénnyé vált, hogy mindenki azonnal
akarja az eredményt a lehető legkevesebb befektetéssel. Általános vélekedés,
hogy:
Vegyünk igénybe külső segítséget mielőtt teljesen kifullad a kapcsolat
„Ami nem megy, nem kell erőltetni!”
Valóban
egyszerűbb feladni, hiszen éppen akkor és éppen ott érzelmileg ez tűnik a
könnyebb útnak. A legtöbben nem gondolják át mi vezetett idáig, hol rontották
el, mennyiben felelősek a helyzetért saját maguk. Az ’ÉN’, az individualizmus
felerősödik, amikor egy párkapcsolat megreked, egyre inkább háttérbe tolva a
közös életet. Ez nagy veszélyt jelent a párkapcsolatra, hiszen a felek
fokozatosan eltávolodnak egymástól.
Mit kellene tenni az eltávolodás és a
feladás helyett a pároknak?
A
legfontosabb amit tehetnek, hogy megállnak értékelni. Átgondolják és átbeszélik
hol rekedt meg a közös életük, mi az, ami a kapcsolatukban a törést okozta.
Miért nem képesek azt megoldani, miért nem tudnak közösen tovább tervezni és
milyen megoldást tudnak hozni a problémáikra. Ha szükséges, érdemes igénybe
venni külső segítséget, aki segít végigjárni a helyzetet előidéző okokat és
összerakni a jövőre vonatkozó lépéseket, amelyek a fényét vesztett, egykor
boldog párkapcsolathoz vezetnek megújult formában.
A párkapcsolat időről időre történő átbeszélése segít a pár tagjainak megérteni a másik igényét, amelyet kielégítve felépíthetik és fenntarthatják kettejük tartós, boldog házasságát, párkapcsolatát. Ennek megteremtéséhez szükséges az indulatoktól mentes probléma kezelés a másik szándékos megbántása nélkül.
Egy jól
működő kapcsolat szövetség, amely átsegíti mindkét félt a nehézségeken. Ez
azonban kőkemény önismereti és lelki munka, folyamatos karbantartás és
munkálkodást igényel mindkét részről.
A
tapasztalat azt mutatja, hogy sokan inkább ugranak fejest egy másik kapcsolatba
a meglévő karbantartása helyett, hiszen a környezet – barátok, online media – mind
azt erősítik, hogy semmi értelme egy kapcsolat megmentésén dolgozni. Ilyen
esetekben a kilépő fél egészen biztosan az önismeret hiánya miatt idővel újra
hasonló helyzetbe kerül, hiszen nem tanulta meg a párkapcsolat gyenge pontjait,
azok kezelését. Az ilyen ember a párkapcsolata sikertelenségéért minden esetben
a másik félt okolja, mintha csakis ő tehetne róla, hogy megromlott a
kapcsolatuk.
Meddig érdemes a megromlott kapcsolat helyreállitásán dolgozni?
Mit lehet tenni amikor padlón van a
párkapcsolat?
Jelképesen írva
számoljunk rá, azaz nézzük meg, hogy van-e még élet a kapcsolatban, van-e civódás,
összezördülés a két fél között. Ilyen esetben a pár tagjai fontosak egymás
számára, és a civódás oka a párkapcsolati alapok lefektetésének a hiánya. Ezt
pótolni azért lényegesen egyszerűbb, mint kiszállni és elölről kezdeni az
egészet.
A harmonikus, tartós párkapcsolat ugyanis nem a véletlen eredménye, hanem folyamatos munka, napi jó cselekedet a társunk felé.
Törekedjünk
a kapcsolat érzelmi megújulására, és jusson eszünkbe, hogy a párkapcsolatunk egy
természetes változási folyamaton megy keresztül, amely egyébként is igényli a
megújulást.
Ha erőltetni nem is szükséges semmit, de megtenni mindent azért, hogy a párkapcsolat jól működjön, az állandó változás velejárója. Figyelj a toleranciára – itt megtalálod, hogyan lesz belőle elfogadás és megértés -, és vizsgáld meg, vajon Te is rendelkezel-e a 6 alapvető készség legalább egy részével – melyek ezek? – , hogy jól működjön a párkapcsolatod.
https://kapcsolattartosan.hu/wp-content/uploads/2020/01/love-1.png788940Weinecker AndreaWeinecker Andrea2020-01-14 10:55:542020-11-17 11:42:56Ami nem megy, nem kell erőltetni!
Új év, sőt új
évtized kezdődik! Itt az alkalom arra, hogy elérd azt a harmóniát a
párkapcsolatodban, amire mindig is vágytál.
Sikerülni fog! Felejtsd el a korábbi kudarcokat, a hiábavaló
próbálkozásokat, és kezdj tiszta lappal. Egy életed van, minek halogatnád?
A recept
egyszerű: higgy önmagadban, add hozzá a társad akit korábban te magad választottál,
és örömmel teljesedj ki kettőtök kapcsolatában. Az alábbi javaslataimat követve
és alkalmazva már egészen rövid idő alatt eredményt fogsz elérni.
Ne várj tovább, kezdd el most!
1. Erősítsd meg az önbizalmad, légy magabiztos!
Talán szokatlan
lehet számodra, hogy miért éppen ezzel kezdem a párkapcsolat erősítő lépések
listáját, de jó okom van rá. Ugyanis a gyenge önbizalommal rendelkező emberek a
megerősítést mindig a külvilágtól várják, és a külvilágtól kapott reakció
alapján haladnak tovább. Azaz ha egy adott helyzetben negatív a visszajelzés,
akkor az első jelnél összeomlanak, – és a változáshoz szükséges legfontosabb
viselkedés, a kitartás hiányában – a
változás eleve kudarcra van ítélve.
Első
lépésként tehát ülj le egy papírral és egy tollal, gondold át alaposan és írd
le miben vagy jó, mik az erősségeid, miben szeretnél fejlődni, ehhez milyen
lépéseket fogsz megtenni. Koncentrálj a pozitív tulajdonságaidra, legyél
tisztában azzal, hogy TE is ÉRTÉKES EMBER VAGY! Szeresd magad nagyon!
2.Tedd meg az első lépést, változtass te magad!
A változás
kezdeményezés bukásának második leggyakoribb oka, hogy várunk a másikra, hogy
tegye meg az első lépést. ’Kezdje ő, miért mindig én kezdjem?’ – hangzik el
legtöbbször makacsul és sértetten a kérdés, és az illető nem is sejti, hogy
éppen akkor mondta ki az ítéletet a teljes változásra. Azaz minden marad a
régiben, mert senki nem kér bocsánatot, hordozza tovább a sérelmeit.
Egy
párkapcsolatban két különálló ember dönt az elköteleződés és az életút közös
folytatása mellett. Azaz összekapcsolják az életüket, de nem szűnnek meg két
különálló egyéniség lenni. NE tedd függővé a viselkedésed a másiktól! A
változáshoz tedd meg TE MAGAD az első lépést, akkor is, ha nem kapsz rögtön pozitív
visszajelzést, hidd el a jégpáncél a párodról le fog olvadni, ha kitartóan melegíted.
Így fogtok lépésenként egyre közelebb jutni egymáshoz.
3. Ne szégyelld kimutatni az érzéseid a párod felé!
Minek is
rejtegetnéd? Hiszen ő áll hozzád a legközelebb, ő a társad, a párod, akit
életed társául választottál. Az igazi mély összetartozás érzése egy olyan lelki
intimitáson alapszik, amelyben nem fordulunk el zavartan, nem félünk a
lelkünket a másik előtt lecsupaszítani és a sebezhetőségünket kitárni felé.
Ne fogd
vissza előtte a könnyeid, mondd ki szavakkal amikor megbánt téged és ne félj
visszakérdezni, hogy tudatosan meg akart bántani a mondandójával vagy csupán
nem vette észre és érzéketlen volt. A férfiak hajlamosak meggondolatlan
kijelentésekre, hiszen az ő érzelmi világuk nem annyira érzékeny, mint a nőké.
Figyelj rá azonban, hogy az örömödet is fejezd ki felé egy öleléssel, egy
dicsérettel, egy köszönömmel. Hidd el a visszajelzés fontosabb, mint gondolnád!
4. Hagyd el a rossz szokásokat és vegyél fel újakat, amelyek támogatnak a célod elérésében!
Számtalan
szokást veszünk fel és alakítunk ki az életünk során, amelyek kísérik a
mindennapjainkat. Olyanok, amelyek már fel sem tűnnek, de ha kimaradnak,
hiányoznak. Lehet ez bármi, apró kis mozzanatoktól egészen komoly rituálékig,
például a reggeli tea megfelelő hőmérséklete (mérges vagy ha nem elég forró),
vagy hogy az első vagy a hátsó ülésre teszed a táskát az induláskor (mert a
csomagtartóban nem hoz szerencsét).
Gondold át,
hogy kettőtök kapcsolatában milyen idegesítő, vitahelyzetet teremtő szokások
alakultak ki az együtt élések során, vagy hogy melyek azok a mondatok és
kifejezések, amelyek a párodat azonnal felidegesítik amikor kimondod, és miután
beazonosítottad ezeket, figyelj rá, hogy ugyanezzel a lendülettel hagyd is el
őket. Keresd meg helyettük azt az alternatívát, amely egészen biztosan a
párodnak és neked is örömet fog okozni. Nagyon sokat fog a kettőtök kapcsolatán
lendíteni, azt fogod észrevenni, hogy jééé, már milyen régóta nem volt vita
hangulat közöttetek.
5. Legyen mindig én-időd és a pároddal mi-időd!
Mi-idő, azaz közös időtöltés
Keresd meg
azt a tevékenységet, ami a flow érzését adja számodra, azaz azt az állapotot,
amelyben lelkileg feltöltődsz, így lesz a későbbiekben is türelmed és
kiegyensúlyozott belső lelki állapotod. Ha kisgyermekes szülő vagy ez kiemelten
fontos az életedben, de gyerek nélkül, vagy nagyobb gyerek mellett is
kiszakadni a mindennapi teendőkből, a munka rutinjából kulcs a lendületes
folytatáshoz. Ha látod a párodon a kimerülés jeleit, esetleg a kiégésre
jellemző viselkedést, akkor javasold neki te magad, hogy menjen el és töltődjön
fel, legyen ez egy hétvége a barátokkal vagy bármi ami jó neki.
Párként, házaspárként úgyszintén létfontosságú a közös időtöltés, amely történjen kettesben és ne a gyerekekkel, ha vannak. Szervezz mi-időt, amelyben együtt vagytok és egymásra figyeltek. Egy korábbi bejegyzésemben találsz néhány gondolatot a közös időtöltésről,csak ti ketten.
6. Ne add fel, amíg célba nem érsz!
Bármilyen
célt is tűzöl ki magadnak, abban legyél egészen addig kitartó, amíg eléred.
Lehet, hogy több időbe telik, mint gondolod, lehet, hogy időnként változtatnod
kell abban, ahogy elérni szeretnéd, de ahogy mondani szokták Róma sem azonnal
épült fel, az összetartó, mély érzések sem néhány nap alakulnak ki. Ha ma nem
ér haza időben a párod a vacsorára, holnap is készítsd el és jelezd neki
napközben, hogy várod. Mindig keresd a módját, hogy megelőzd a nem várt eseményeket,
így még biztosabb, hogy nem fog semmi közbejönni és a tervezett közös program
megvalósul.
A cél az, hogy szakíts végleg mindazzal a szokással, tevékenységgel ami eltávolít kettőtöket érzelmileg egymástól, és kezdj el olyan közös programokat, vegyél fel új szokásokat, amelyek mélyítik kettőtök érzelmi kapcsolatát. Az új szokásokhoz számos ötletet találsz a Párkapcsolati Fűszerkönyvemben.
Itt vagyok
és segítek, ha szükséged van rá! Párkapcsolatban boldog évet és évtizedet kívánok
Neked!
https://kapcsolattartosan.hu/wp-content/uploads/2019/12/Új-év-új-hozzáállás-5.png788940Weinecker AndreaWeinecker Andrea2019-12-30 23:32:092020-01-22 14:40:19Új év, új hozzáállás – íme 6 javaslat, amivel menni fog!
Az ünnep
lényege az EGYÜTTLÉT, és a gyakorlat azt mutatja, hogy a férfiak bizony nagyon
is tisztában vannak ezzel, és szeretik azt hinni, hogy apa csak a szemét
kiviteléért felel. Felheverednek a nappali kanapéjára, bekapcsolják a TV-t vagy
a PC-t, és egymást követik az akciófilmek, sorozatok, Trónok harca egészen
Szilveszterig, amikor is buzgón felugranak, lezuhanyoznak, frissen és üdén készen
állnak a szilveszteri partira.
Miről álmodik egy feleség, amikor az ünnepi időszakban a férjére gondol?
Elsőnek nem a hálószobára, hanem arra, hogy vegye ki ő is a házimunkából a részét. A ’Legyen idén másképp a karácsony’ jegyében a férfiak szerepe is megújul, hogy a háztartási feladatok terhe egyenlő mértékben szerepeljen egy házaspár életében. Így aztán marad még energia a hálószobai találkozóra is.
Miért van
erre szükség? Azért, mert az ünnepi időszakban a nők kétharmada jelentős
stresszen megy keresztül, és nagyon örülnének, ha több segítséget kapnának a
férjüktől, hiszen a háztartások zömében a hagyományos munkamegosztás dominál.
Az egyetlen karácsonyi teendő, amit a férfiak a feladatuknak tartanak, az a
karácsonyfával kapcsolatos teendő: beszerzés, haza szállítás, a talpba
befaragás és részben a díszítés.
Hogyan tudsz férjként több fizikai segítséget adni a feleségednek úgy, hogy közben együtt vagytok és a figyelmed is felé irányul?
Úgy, hogy
közösen végzitek el a karácsonyi teendőket. Számos feladatot tudtok együtt
csinálni, ilyen például:
az ajándék csomagolás: a gyerekek a nagyszülőknél, otthon halk zene szól, és amíg a feleség a papírt hajtogatja, a férj pedig a celluxot darabolja, adott a lehetőség a beszélgetésre, az ünnep közös hangolódására. Kipróbáltam, működik!
közös bevásárlás során a közlekedési dugóban haladva
szintén van lehetőség beszélgetni
akik együtt főznek, együtt is
maradnak! Hiszen a
főzés közben rengeteg dolgot meg lehet beszélni, a főzésen keresztül még jobban
megismerjük a párunkat (mit szeret, mit nem szeret) és maga a csapatmunka is jó
hatással van a párkapcsolatra
Közös főzés, új ötletek megosztása, egymás megkinálása egy-egy falattal
A férj, aki semmilyen házimunkát nem végez otthon nem ismeri azt a szabályt, hogy a szorgalmas és házias férfiak jobban járnak, mert:
több házimunka a férjtől = több szex a feleségtől
Nem csupán azért, hogy a feleség ne legyen a nap végére túl
fáradt, hanem azért is, hogy a férj megmutassa mennyire elkötelezett a közös
otthon iránt, ami kettejük kötődésére vall.
Hiszen a közös célok, az együtt végzett feladatok közelebb
hozzák a partnereket egymáshoz. Utána a szex is jobban esik!
https://kapcsolattartosan.hu/wp-content/uploads/2019/12/cuple.png330464Weinecker AndreaWeinecker Andrea2019-12-23 21:54:442020-11-17 10:43:42A legjobb karácsonyi ajándék, amit egy férj a feleségének adhat!
Nagyon könnyű a mindennapi rutinba beállni, azonban ez hamar kiégéshez, párkapcsolati boldogtalansághoz vezet. Miért ne hozhatnád vissza a régi idők érzéseit, amikor randizni hívtad a párod? A kutatók szerint legalább havi egy randi alkalom szükséges a jól működő házassághoz és a karácsonyi időszak kiváló alkalom arra, hogy közös programot szervezzetek.
Emlékszel még mikor beszélgettetek utoljára 30 percet úgy, hogy nem a családi tennivalókat vettétek sorba, hanem közös tervekről, célokról, saját vágyakról beszélgettetek? Mikor volt utoljára igazi randitok? A kettesben töltött tartalmas idő közös emlékeket teremt és észrevétlenül erősíti a kettőtök között lévő köteléket. Íme néhány egyszerű, ámde bevált randi ötlet házaspároknak:
1.Közös séta és beszélgetés
Nem kell hozzá semmilyen felszerelés
és nem is kerül semmibe. Hol sétáljatok?
Bárhol, ahol tetszik nektek. A
nyüzsgő belvárosban, a szépséges Mátrában, sétautakon, folyóparton, a közeli
parkban.
A lényeg, hogy figyeljetek egymásra.
Ne megbeszéljétek a dolgaitokat, hanem beszélgessetek mindenféléről. Ne a
gyerek és az elintézendők legyenek a beszélgetés fókuszában, hanem az
örömötöket, a fájdalmatokat, az érzéseiteket, a gondolataitokat osszátok meg
egymással.
2. Szervezz meglepetés programot!
Használd a fantáziád és lepd meg a
párod! Ha ismered őt jól, tudod mi az érdeklődési köre, akkor szervezz egy
ennek megfelelő programot – ez lehet egy vacsora, egy színházi élmény,
sétahajózás, kiállítás, borkóstolás. Figyelj rá, hogy számodra is tetszetős
legyen a program.
Nem is sejted, hogy egy jól sikerült este hova vezet! 🙂
‘csak Te kellesz Karácsonyra’ 🙂
3. Romantikázás
A változatosság gyönyörködtet! A találka keretében
szervezzétek a randit olyan helyre, ahol még nem jártatok, vagy egy régi kedves
emléket idéz fel bennetek. Töltsetek el egy éjszakát egy barátotok lakásában
aki elutazott, vagy menjetek el oda, ahol nászúton voltatok. Vegyetek egy páros
masszázst gyertyafényben, üljetek be a
jaccuzziba a Rudas fürdő tetején – legyetek kreatívak!
4. Egész napos kiruccanás
Elszökni egy teljes napra éppen a
legnagyobb karácsonyi őrület idején hihetetlenül fel tud tölteni!
Ha igazán romantikus pillanatokra
vágysz kettesben a pároddal, akkor hagyd magad mögött a zajos várost, a sok
munkát, az otthoni teendőket és töltsetek el kettesben egy napot valahol a
közeli vidék egyik szép, kevésbé ismert helyén. Lehet ez egy wellness szálloda,
egy falusi apartman, egy vidéki házikó, ahol csend van, és nem zavarja külső
zaj a kettőtök beszélgetését, egymásra hangolódását.
Egy teljes nap a romantika és a testi intimitás mellett elég időt hagy arra is, hogy jobban megismerjétek egymást. Tegyetek fel kérdéseket egymásnak, a kapott válaszokból megtudjátok, hogy mit szeret, mire vágyik a másik.
5. Otthon, kettesben – küldj el mindenki mást
Meghitten, kettesben, otthon. Adjátok meg a módját! Hogyan?
Zenehallgatás kettesben: kényelmesen egy fotelba kucorogva, egy pohár finom bor mellett meghitt hangulatot teremtve. Klasszikus zene, jazz vagy retro – megfáradt kapcsolatokat is felpezsdíthet egy gondosan előkészített közös zenehallgatás. Akár egy terített asztal gyertyafénye, a kandalló ropogó tüze, kis bonbon…mit szólsz hozzá? Szerintem a párodnak is tetszeni fog!
Reggeli az ágyban (amikor a nagyszülőknél alszanak a gyerekek) Bizonyítsd a szerelmed egy kis kényeztetéssel! Nem kell belőle nagy ügyet csinálnod, találj ki valami könnyűt és gyorsat. Tedd tálcára, néhány puszi kíséretében szolgáld fel a hálószobában, és a közösen elfogyasztott reggeli után máris derűsen indul a nap.
Romantika a fürdőszobában: Természetesen a forró fürdővel indul – dobj bele egy pezsgő fürdőbombát, fürdősót vagy olajat. Választhatsz habfürdőt is és kezdődhet a romantikázás. Stressz mentesen, relaxálva, kis romantikával fűszerezve. A finom fürdő után jól esik egy könnyed masszázs….és a folytatás már csak rajtatok múlik.
Hálószoba hangulatok: Itt erősíthetitek meg újra és újra a kapcsolatotokat, hiszen az érintések, ölelések fontos részei a kettőtök között lévő varázsnak. Gyertyafénybe olvadó félhomály, behűtött pezsgő az asztalon, lágy zene a háttérben, amelyet csak a poharak csilingelése és az elsuttogott izgatóan szerelmes szavak törik meg. Ugye milyen jól hangzik? Szervezd meg, légy Te magad az élmény!
Szóljon az idei Karácsony kettőtökről, duplán mutasd ki a szereteted és a törődésed a társad felé, ezzel egyrészt elkerülöd a vitákat, másrészt sokkal szebbé varázsolhatod az ünnepet.